A Pécsi Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőintézeti Gróf Széchenyi István Gyakorló-Reáliskola 1929-30. Tanévi Értesítője
Tájékoztató a jövő iskolai évre
Tájékoztató a jövő iskolai évre. A tanulók felvétele az 1930/31. iskolai évre július hó 1. és 2-án 8—12 óráig történik. Szept. 1-én és 2-án csak azok a tanulók jelentkezhetnek felvételre, akik javító vizsgálatra utasíttattak. Az első osztályba csak oly növendékek vehetők fel, akik szept. 1-ig életük 9-ik évét már teljesen betöltik, az elemi iskola négy alsó osztályát nyilvános vagy magánúton sikerrel elvégezték, vagy felvételi vizsgálaton igazolják, hogy a középiskolai tanulmányok megkezdéséhez és folytatásához szükséges szellemi' fejlettség fokán állnak. Oly tanuló, ki először vétetik fel az intézetbe, születési és himlőoltási bizonyítványát tartozik bemutatni, ha pedig 12-ik életévét már betöltötte, újraoltását is tartozik igazolni. A többi tanulók tanulmányi értesítőjük (index) alapján vétetnek fel. A felvétel után minden tanulónak szülője vagy annak helyettese kíséretében az osztályfőnöknél kell jelentkeznie beíratás végett. A felvételnél minden tanuló 8 pengő felvételi és 8 pengő vegyes díjat tartozik fizetni. Ezen díjak alól felmentés vagy kedvezmény nem adható. Lefizetendő ezenkívül a kötelező filmelőadások céljaira évi 2 P 24 f., az iskolai testnevelési alap javára 2 P 40 f., az Iskola-Szanatórium Egyesület javára 1 P (tandíjmentesek ezt nem fizetik) és fenntartási és tatarozási járnlék címén évi 8 P. Ez utóbbi összeg 2 részben fizetendő és pedig 4 pengő a felvételkor, 4 pengő pedig január hó 15-ig. Tandíjmentesek és kedvezményes tandíjfizetők a fenntartási járuléknak csak a felét fizetik. Az évi tandíj összege rendes tanulóknak 40 P, magántanulóknak 80 P. Kedvezményes tandíjfizetők az évi tandíjnak felét fizetik. Tandíjmentességben részesülnek azok a tanulók, akik szegénységüket egy éven belül kiállított hatósági bizonyítvánnyal igazolják s akiknek az utolsó évről szóló iskolai bizonyítványa az előírt követelményeknek (legalább több a jó mint az elégséges tan jegy) megfelel. Tanárok, tanítók, a vallás- és közokt. min. hatósága alá tartozó tisztviselők és szolgák, a m. kir. honvédségi, csendőrségi altiszteknek, azonkívül oly szülők gyermekei, akik egyszerre 3 vagy több gyermeket középiskolában, ezzel egyenrangú egyéb tanintézetekben, tudományegyetemen, műegyetemen, felsőbb tanintézetekben, polgári, kereskedelmi vagy ipari szakiskolában taníttatnak, szegénységi bizonyítvány nélkül is folyamodhatnak a tandíj elengedéséért. A közalkalmazottak, hadiözvegyek, hadirokkantak és napszámosok gyermekei elégséges előmenetel mellett kezdvezményes tandíj- mentességért folyamodhatnak. A kedvezményes tandíj fizetésének előnyében részesülhetnek azon szülők gyermekei is, akik egyszerre 3