A Pécsi Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőintézeti Gróf Széchenyi István Gyakorló-Reáliskola 1929-30. Tanévi Értesítője

Figyelmeztetés!

53 vagy több gyermeket taníttatnak közép-, ipari, kereskedelmi, polgári iskolában, vagy felsőbb tanintézetben. Az igazgatósághoz címzett folyamodványok beadásának határideje az I. félévben szeptember 15., a második félévben február 15. A javító, pótló vizsgálatok napjául az I—III. osztálybeliek szá­mára f. évi aug. 29-e, a többi oszt. tanulók számára aug. hó 30-ika tűzetik ki. A két tárgyból elégtelen osztályzatot nyert tanulók közül javító vizsgálati engedélyért a tanárképzőintézet elnökségéhez csak azok folyamodhatnak, akik legalább 4 hétig tartó betegség miatt voltak kénytelenek mulasztani. Az iskolai bizonyítvánnyal felszerelt s a tanár­képzőintézet elnökségéhez címzett folyamodványt július 5-ig kell be­nyújtani az igazgatósághoz. A gimnáziumból, reálgimn.-ból, felsőkereskedelmi iskolából, ta­nítóképzőintézetből, vagy polgári iskolából átlépni akaró tanulók tan- tervkülönbözeti vizsgálat alapján vétetnek fel. Ezen vizsgálat aug. 28-án tartatik meg. A vizsgálatra szükséges okiratokkal 27-én délig lehet jelentkezni. A tantervkülönbözeti vizsgálat díja tárgyanként 3 P 20 fillér. Magánvizsgálat évenként háromszor: szeptemberben, december ben és júniusban tartatik. Az ezen vizsgálatra való bocsáttatásért 2 hó­nappal a vizsgálat határideje előtt, tehát július hó 1-ig, október hó 1-ig és április hó 1-ig kell folyamodni. Oly magántanuló, aki a szabályszerű kort meghaladta, vagy az előző osztályt nem reáliskolában végezte, ille­tőleg, ha tanulmányaiban megszakítás van, magánvizsgálatot csak a ta­nárképzőintézet elnökségének engedélye alapján tehet. Tandíjmentes­séget, illetve tandíjkedvezményt a tanárképzőintézet elnökségétől ma­gántanulók is nyerhetnek, ha a nyilvános tanulókra megszabott feltéte­leknek megfelelnek. A tanárképző elnökségéhez intézett folyamodványt az igaz­gatóságnál kell Benyújtani. Érettségi vizsgálat évente háromszor tartatik: szept., dec. és jún, hónapokban. Az ezekre való jelentkezés ideje és módja az intézet igaz­gatóságánál tudható meg. A tanévet szept. 4-én ünnepélyes „Veni Sancte“-val nyitjuk meg s ezen már minden beírt tanuló megjelenni köteles. Figyelmeztetés! Az intézet fegyelmi szabályainak megtartása minden tanulóra a szünidőben is kötelező! Vidéki tanulók csak az igazgatóság tudtával fogadhatnak szállást!

Next

/
Thumbnails
Contents