A Pécsi Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőintézeti Gróf Széchenyi István Gyakorló-Reáliskola 1927-28. Tanévi Értesítője

A tanár munkája az osztályban

10

karácsonykor ajándékot, hát még ki kapott? Látom, hogy mindnyájan kaptatok. Látjátok, ma már jobb idők vannak; adjatok hálát a jó Istennek!

— Mit gondoltok, miért nem kaptak a gyermekek akkor kalácsot, meg új ruhát? (Többen). Mert nem volt pénz. — Ezt nem találtátok el. Bizonyára nem azért. Mert abban az időben, akinek pénze volt, az sem vehetett sem ruhát, sem tejet, sem kalácsot. — Úgy-e ezen csodálkoztok. — (Egy fiú) Pénzért mindent kapni! — Kapni ám fiam, ha van. Csakhogy mi a háború alatt körül voltunk véve ellenségeinktől, tehát a külföldről nem tudtunk hozatni sem szövetet, sem lisztet, sem cukrot, szóval semmit és ami nekünk volt, az meg a katonáknak kellett. így minden elfogyott, a liszt is, szövet is és azért nem volt sem kalács, sem ruha. Bizony édes fiam, ti most aránylag elég jólétben éltek, és nem tudjátok, — mert akkor még nagyon fiatalok voltatok, — hogy édes anyátok a háború alatt és még azután is egy ideig, milyen nehezen tudta megszerezni számotokra a lisztet, a tejet, a cukrot, stb. Sokszor órákig kellett az üzletek előtt állnia és várnia, míg rákerült a sor és akkor sem annyit kapott, amennyi a családnak kellett, hanem csak amennyi neki jutott, mert ami volt, az is kevés volt. Azért bizony akkor ti is halványak és gyengék voltatok, mert szüléitek nem tudtak benneteket rendesen táplálni. Menjünk most tovább! Mondd csak Péter, hogyan panaszkodik tovább az a fiú ? — Azt módja még, hogy abban az időben gyermeknek lenni nem volt öröm. — Hát most öröm gyermeknek lenni ? — Igen, mert most megvan mindenünk, nincs gondunk és itthon van apánk, aki gondoskodik rólunk. — És hogyan nőttek fel akkor a gyermekek ? Mit mond az a fiú ?

— Azt mondja, úgy nőttek fel, „mint árva fűszál porladó kövön.“ — Hát Béla, milyen az az árva fűszál ? — Aki maga van. — Ez nem beszéd fiam. Fejezd ki magadat értelmes mondatban! — Az a fűszál árva, amelyik egyedül, maga van. — Hát miért volt az a fűszál maga? — Mert porladó kövön nem igen terem fű. — És szép zöld az ilyen fűszál? — A fűszál, amelyik kövön terem, az sárga, gyenge, mert nincs a kövön tápláléka. — No látjátok, az a fiú is és ti is ilyen sápadtak és gyengék voltatok abban az időben, mert rosszul voltatok táplálva és elhagyottak voltatok: nem volt otthon édes apátok. Olvasd el, Béla fiam még egyszer azt a két sort, amit most megbeszéltünk! — „Úgy nőttem, növekedtem, Mint árva fűszál porladó kövön.“ — És hogyan érted ezt ? — Úgy értem, hogy a gyermekek sápadtan nőttek fel, mert kevés táplálékuk volt.

— Úgy-e, fiuk, mennyivel szebben fejezi ki magát a költő, mint mi! A sápadt, rosszul táplált gyermeket a fűszálhoz hasonlítja, mely a kövön nő. így jobban is megértjük, de szebb is. Látjátok, gyermekek, ha olvastok, az ilyen szép kifejezéseket is észre kell venni, annál jobban fogtok azután gyönyörködni az ilyen költeményekben. Most már mindenki megértette eddig a verset, most a Tibor még egyszer szépen el fogja olvasni.

(A tanuló elolvassa.) — Ki tudná most a fölolvasott részt közületek a saját szavával értelmesen elmondani? (Több tanulóval elmondatom a megmagyarázott részt.) — Jól van fiúk, ennek a résznek tartalmát jól elmondjátok, de ki tudná most csak pár szóban összefoglalni ennek az elmondott résznek a tárgyát? No Pista, halljuk! — Ennek a résznek a tárgya: a magyar fiú sorsa a háború alatt.

— Nos Károly, hát te mit gondolsz? — A költemény első részében a fiú elmondja, hogy milyen viszonyok között éltek a magyar fiúk a háború alatt.

— Nagyon jól van! No most fiúk figyeljetek, mert tovább olvasunk. Először megint magam olvasok egy részt. (A következő 4 sort) No, Berci most olvasd te!