A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1915-1916. iskolai évről
Messik Béla: Az anyag és elektromosság
<=- Í8 -* A tehetetlenség fogalma pedig abból a tapasztalatból származik, hogy minél nagyobb az anyagi test tömege, annál nehezebb helyéről elmozdítani, bizonyos gyorsulást kölcsönözni neki, mozgásában változást előidézni. Az összes kísérleteknél, melyekből a testek tömegének állandóságát és tehetetlenségét ismerjük, olyan testek szerepeltek, melyeknek tömege mérleggel lemérhető, tehát nem nagyon kicsiny, sebességük pedig a megszokott földi sebességekhez hozzámérhető. Nem ez az eset áll fenn a ka- tódsugárban röpködő részecskéknél, melyeknek tömege az amúgy is mérhetetlen kicsiny atomnak is csak kétezredrésze, sebessége pedig a fény- sebességhez jár közel. (A fényben nem anyagi részek terjednek tova !) Megokolt tehát az óvatosság, mellyel mechanikai fogalmainkat erre az esetre ki akarjuk terjeszteni. De méginkább megokolt lesz az, ha figyelembe vesszük még azt a körülményt is, hogy a szóbanforgó részecskék tömegükhöz képest aránylag nagy elektromos töltést hordoznak és hogy mozgásuk mágneses térben történik. Ha elektromos töltésű testet mágneses térben mozgásba hozunk, akkor az illető testben olyan erők támadnak, melyek a mozgást akadályozni igyekeznek, (indukció, Lenz törvénye) tehát ugyanolyan a hatásuk, mint a test tehetetlenségének, mely szintén abban nyilvánul, hogy a mozgásváltozást akadályozni igyekszik. Úgy foghatjuk fel tehát, hogy a test tömegétől származó tehetetlenséghez egy, a test töltésétől származó, tehát elektromos eredetű tehetetlenség járul. Minthogy a testek tehetetlensége a kísérletekben úgy nyilvánul, hogy a tömeg nagyobbodásával együtt nő, azért megfordítva, az elektromos töltéssel biró testnél a tehetetlenség megnövekedését úgy foghatjuk fel, hogy a közönséges értelemben vett, ponderábilis tömeghez egy súlytalan, úgynevezett elektromágneses tömeg járul. A tömeg ilyen módon való felfogására Kaufmannak a rádium ß-sugarain végzett mérései adtak okot. Eredményei az elmélettel nagyon jól egyeznek, úgy hogy ez az egyetlen magyarázat, mely a tapasztalatoknak és az elméletnek egyaránt megfelel. A rádium és a többi „radioaktívoknak“ nevezett anyag, különböző sugárfajtákat bocsátanak ki (1. alább részletesebben), melyek egyikének, az u. n. ß-sugaraknak tulajdonságai a katódsugarakéival mindenben megegyeznek, csak a terjedési sebességük nagyobb, amennyiben egyes sugarak elérik a fénysebesség 9/io-edrészét. Kaufmann ezen sugarak eltérítéséből meghatározta az ^-et és a sebességet és úgy találta, hogy azon sugarakra nézve, melyeknél a sebesség kisebb volt, (a katódsuga- rakéval közel egyenlő), az ~ is megegyezett a katódsugaraknál talált értékkel. De amelyeknél a sebesség nagyobb volt, az ^ kisebbnek adódott, éspedig annál rohamosabban kisebbnek, minél közelebb állott a sebesség a fénysebességhez. Az e töltés mindenütt egyforma nagy, tehát nincs más magyarázat, mint hogy a sebesség növekedésével a tömeg növekszik. Erre viszont nem volt alkalmas az a magyarázat, hogy a rádium talán különböző tömegű részecskéket lövell ki magából és a nagyobb sebességű sugarakban a nagyobb ponderábilis tömegek röppennek tova. Ugyanis ennek éppen az ellenkezője volna természetes, mert a nagyobb tömeget nehezebb nagy sebességre hozni, mint a kisebbet, tehát a nagyobb sebességnél a kisebb tömegek jelenléte volna a valószínűbb. Itt tehát
