A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1914-1915. iskolai évről
Vezér Mór: Háborús költészetünkről
15 — Elment az én uram idegen országba Levelet Íratott, hogy menjek utána. Elment az én uram a török táborra, — Meggyászolom ötét fekete bársonyba. Délig feketébe, — délután veresbe, Hajnalbakor pediglen öltözöm fegyverbe. Ülök paripára, — jó lovam hátára, Úgy megyek utánna — nagy Törökországba. Népszerű volt a Szegénylegény dala is, más változat szerint Buga Jakab vagy Kapitány István éneke. A bujdosó felpanaszolja, hogy a sok gond „bágyasztja elméjét.Mert rongyos a dolmánya, foltos a nadrágja, lefogyott a lova is, nincsen pénze és koplalás vár rá.“ Végül is keservéi hetyke gúnyban önti ki: El a hite, anyja !. .. mint élhetek : élek ; Kivetem hasamat az szép verőfénynek, Csak úgy dohányozok az midőn éhezek, — így én is másokkal szépen eltengődök. Jellemző a Bujdosó ének is. A ,,szegény árva legény“ elbujdosása előtt búcsút vesz barátaitól, majd édes anyjától és hazáját Isten kegyelmébe ajánlja. Majd újra édes anyjához fordul : Ne sirass engemet anyám, édes anyám, Ki voltál énnekem kedves édes dajkám; Tudom ez világra fájdalommal hoztál, — Sok édes álmokat értem elmulattál. Csak az Isten tudja, hol lész maradásom Oz ide en földön, hol leszen romlásom ; Vagy piros véremnek hol lesz kiontása, Az gyarló testemnek csont ja kihullása ... E minden izében népies költeményben, mint általában a népies alkotásokban, a haza sorsa háttérbe szorul az egyéné melleti. Azonfelül megcsendül itt az az indíték is, mely annyira jellemzi katonai népdalainkat. Arról a megható fiúi szerétéiről van szó, amellyel a katonaember édes anyja iránt viseltetik. A magyar katona költészet legmeghalóbb, legfinomabb, legkedvesebb vonása ez. Egy bujdosó szegény legény reslelli mesterségét, de nem tehet le róla, hisz csak a hadakozáshoz ért. De bízik a jó szerencsében és akkor Katona-csillag földerül, — Zabot ő akkor nem koldul. Majd mentegeti magát :
