A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1912-1913. tanévről
Iskolai tudósítások - F) A pécsi áll. főreáliskola tanulóinak 1911/12. tanévi aldunai tanulmányútja
— 50 sokáig kellett várniok, mig megjelent köztük Gadó Lajos ur, a zimonyi magyar iskola igazgatója, ki az egész délelőttöt velünk töltötte s fáradhatatlan volt a magyarázgatásban s jó tanácsok adásában. Vezetése mellett megtekintettük a kicsiny, de rendkívül élénk forgalmú s helyenkint nagyvárosias színezetű Zimony nevezetességeit, felmentünk a Hunyady János dicsőségét hirdető, a várost domináló dombon épített milléniumi emlékműhöz, melynek tetejéről hosszasan élveztük az alattunk elterülő hatalmas panorámát, az amfiteátrumszerűen épült Belgrádot, a várost s az áradástól borított 80.000 hold területű magyar földet, melynek ármentesítését, magyarokkal való betelepítését oly régóta s oly eredménytelenül sürgeti nehány idealista... Majd megfürdöttünk a Dunában s kitűnő ebédünket elfogyasztva, a perzselő hőségben áthajóztunk Belgrádba. Jól megtekintettük a várat, megbeszéltük az e helyhez fűződő számtalan magyar vonatkozást, benéztünk a szép székesegyházba s a nyomorúságos nemzeti képtárba, melynek 3—4 jó képe kirí az ízléstelen mázolások sivár tömegéből. ltjainkat legjobban érdekelte volna a királyi palotának azon ablaka, melyen a szerencsétlen Sándor király holttestét kidobták; ámde a nemes történelmi hagyományok iránt érzéketlen szerbek földig lerombolták az épületes esemény színhelyét, s így csak az uj konak kétemeletes, nemesen egyszerű s ízléstelen épületén legeltethettük csalódott szemeinket. A naivabbak csudálkoztak, hogy itt senki se beszél magyarul; ők meg bosszankodtak, hogy közülünk egyiknek nyelve se bir a mássalhangzók gigászi torlódásával megbirkózni. Miután konstatáltuk, hogy a mindenütt feltalálható por, bűz és piszok, az éktelenül komisz kövezet s a Fő-utca palotái mellett gubbaszkodó apró földszintes viskók rávallanak a balkáni fővárosra, elhatároztuk, hogy a forróság elől kimenekülünk a belgrádiak paradicsomába, a topcsideri parkba. Vasárnap lévén, meglehetős nehezen ment tervünk megvalósítása ; valóságos haditervet kellett kieszelnünk, mig villamos kocsihoz juthattunk. Ezen kiruccanásunk újabb becses adalékokat nyújtott a „balkáni“ jelző fogalmának közelebbi meghatározásához : a villamosnak kalauza egész Topcsiderig szórakoztatott a jegyek árának kiszámításánál követett bonyolult matematikai elveivel (a végén már az egész kocsi utasai velünk számoltak, mig a magyar álláspont igazsága ki nem derült), kint a parkban, illetve a vendéglőben azonban már meg kellett elégednünk az erkölcsi győzelem sovány vigaszával, mert a nem is dupla, hanem tripla krétával író főpincér egy félórás, növekvő szenvedéllyel folytatott vita után kíméletlenül behajtotta rajtunk a 35 dinárra rúgó hadisarcot, költségvetésünknek szerencsére egyedüli előre nem látott kiadását. Ezen epizód után megtekintettük a terjedelmes, de semmi különöset nem nyújtó parkot ; főnevezetessége, hogy a szerbek itt is agyonütötték (hol nem ?) egyik fejedelmüket, Obrenovics Mihályt. Kellő meg- illetődés nélkül néztük meg e helyet s aztán visszasiettünk Zimonyba, hol jó vacsora után, megköszönve magyar szállodásunknak kitűnő s jutányos
