A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1912-1913. tanévről
Vezér Mór: Stilisztikai jegyzetek
15 — Délibábos ég alatt kolompol Kis-Kúnságnak száz kövér gulyája. Petőfi : Az alföld. A magyarban sokszor a jelzett szó után kerül az állandó jelző és mintegy értelmezi a fogalmat (appositio) pl. Konl, a kemény vitéz, Mátyás az igazságos, Nem vitatható el a jelzőktől a szemléletesség sem, aminthogy a legtöbb nyomatékosító alakzat egyszersmind tropus is. így a hyperbola (túlzás) is, mely voltaképen nem egyéb, mint valamely hasonlatnak szertelen arányokban való kibővülése. Ide tartoziik a legtöbb csúfnév, valamint állathasonlat is (szamár, majom, ökör stb.) A fiatal emberek beszéde valósággal hemzseg a túlzásoktól, az állathasonlatoktól. Csakhogy nem szabad ezeket az ősköltészet állathasonlataival összetéveszteni, mert ez utóbbiak mind valóságos szóképek.1) A túlzás két irányban érvényesülhet, lehet nagyító vagy kicsinyítő. Példák : Szélvész markában kard nem sújthatna nagyobbat. Vörösmarty : Cserhalom. Mert e nép eperszem volna haragjának. Arany : Toldi III. A litotes (egyszerűség) a túlzással szemben nem akar mindent megmondani úgy, amint kellene és rossz helyett „nem jó“-t mond.2) Ezzel rokonok az úgynevezett eufemisztikus (enyhítő, szépítgető) kifejezések. Ezek a kellemetlen vagy illemsértő dolgokat enyhébben jelölik, vagyis az igazi jelölést megkerülik. így mondják: meghal helyett elszenderül vagy elhuny. A gyengédség és tapintat néha oly mérveket ölt, hogy a valódi kifejezés helyett a vele homlokegyenest ellenkezőt alkalmazzák. így a zsidók a temetőt beth chajim = élet házának nevezik. A litotesból fejlődött ki a gúny oly módon, hogy az ellenkezőjét értjük annak, amit mond. A nyomatékos figurák egyike a praesens historicum (a történeti vagy elbeszélő jelen idő), melynek — mint az alábbiakban látni fogjuk — helyesebb elnevezése lenne a praesens absolutum. Újabban kimutatták, hogy nem áll az, amit róla az iskolai kézikönyvek tanítanak. E szerint a praesens historicumnak retorikai alapja van, ugyanis akkor áll be, ha az élénk előadás valamely múlt eseményt a jelenben történőnek akar feltüntetni. Szóval az általános, elfogadott nézet az volt, hogy az elbeszélő jelen a beszéd elevenítésére való és így az élénk beszéd egyik járuléka. Reichel fent idézett értekezésében megcáfolja a hagyományos szabályt. Különféle leírásokat idéz, amelyekben a jelen idő szerepel, de semmiféle elevenséget sem képes a leírásokban felfedezni. Nem talál élénkséget az ilyen b A Pentateuchusban olvassuk például, hogy Jákob megáldva egyik fiát „csontos szamárnak“ nevezi. 2) A litotes a diplomaták nyelvében sűrűn szerepel.
