A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1910-1911. tanévről
Holló Alajos: A művészi természetábrázolás fejlődése
19 irányú elváltoztatását nevezzük stilizálásnak. Például a gótika, amely a korábbi épületdíszítményeket mind csúcsos, szögletes, éles és törékeny formákba alakította s a díszítési motívumok megválasztását is e cél érdekében gazdagította vagy megváltoztatta, a festészetben is egy ugyanezen vonal és tömegforma rendszerébe beleilleszkedő tagozást keresett s ha mással nem, az alakok ruházatának szabásával s ruharedőzetek ilynemű szögletes, éles, vonalas elrendezésével igyekezett hozzásímulni a stílushoz. A rokokkó fürtös, kacskaringós, túlzsúfolt díszítéseihez a festészet is idomul a hullámzatosan lendülő, könnyed mozdulatú ember-, táj- és állatmotívumok ábrázolásával. A stilizálás eszerint részben tartalom, de főleg formai tekintetben egy öntudatos, rendszeres megváltoztatása a természet formáinak. Mint ilyen azonban vég nélkül nem folytatható. Minél gazdagabb területét öleli fel a szemléletnek, annál inkább közeledik a végelgyengüléshez. Ugyanis a szemlélhető és díszítményül vagy kép tárgyául felhasználható formák (tárgyak vagy élőlények) ily irányú stilizálása egy bizonyos idő múlva annyira ismétlődik, hogy már új elemet nem is talál többé s így beáll a stagnáció. Az ábrázolásnak az emberi test bonctani és mechanikai belső szerkezetének ismerete folytán beállott fejlődését az ázsiai őskultura művein még csak sejteni lehet, de egyszerűsítés, stilizálás tekintetében annál többet nyújtanak. Úgy az asszír, babiloni, mint a föníciai és egyiptomi festő- és rajzolóművészet reánk maradt emlékei egy csodálatos megkötött nemét mutatják a formák egyszerűsítésének. Valami sablonos, de rendkívül jellegzetes stilizálás ez, amely minden naivságának ellenére lépten-nyomon elárulja a raffinált természetmegfigyelést, s primitív hatása szinte megmagyarázhatatlan, midőn ugyanazon korból a népies, naturalisztikus megfigyelések végtelenül fejlett példáit látjuk. A stilizálás ezen legrégibb faját bemutattuk s most is, mint már előbb, jelezzük, hogy a stilizálás minduntalan visszatér a művészet egyes korszakaiban, de ábrázolás tekintetében nem igen ad újat, mert lényege mindig bizonyos eltérés a természetestől. Többet nyújtanak az ábrázolás fejlődése tekintetében a már kifejtett részletező naturalisztikus törekvések. Kifejtettük, hogy a bonctan ismerete mennyire elősegíti a rajz finomodását, s azért rövid vázlatát adjuk a fejlődésnek e terén. A bonctan kifejtése különösen a mozdulatok tekintetében a görögök érdeme. Stilizált dekoratív edény-rajzaikon csak igen későn érvényesül a formaarányok biztos ismerete, de az e téren teljes tökélyre emelkedett szobrászattal párhuzamosan a festményeken és reliefeken, vázákon a már Hellaszból Rómába és Nápolyba átültetett művészet teljes pompában s könnyed alkalmazással teljesen megoldja e problémát. Minthogy az antik kultúra a kereszténység első évezredében majdnem hatástalanul elpusztult 2*
