A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1910-1911. tanévről
Holló Alajos: A művészi természetábrázolás fejlődése
— 20 és más alapon felvirágozni csak a renaissanceban tudott, természetes, hogy az ábrázolás ezen legbecsesebb ismeretei újabb kísérletek s az antik művészet tanulmányozása útján éledtek fel. A középkori merev, arányaikban, mozgásaikban helytelen alakok helyébe már a renaissance kezdetén Mas- sacio reális megfigyelései hoznak új elemet. 0 az emberi testforma új felfedezője. Pollajucio boncolóasztalon tanulmányozza az emberi szervezet mechanizmusát. Mantegna különös, nehezen ábrázolható helyzetekbe állítja a testet. Luca Signorelli a mezítelen test óriási izommozdulataival akar mindent kifejezni. S a renaissance fénykorában Leonardo da Vinci hozzáfűzi mindezekhez az arcizmoknak a lelkiállapotok kifejezéséhez szükséges megfigyelését s végre Michelangelo megdöbbentő títáni erőt önt alakjaiba anatómiai tudásának csodálatos mélysége és energikus alkalmazása által. Olyan témákat fejt ki puszta emberi testek mozdulatai által, amelyekhez addig senki sem mert közeledni. A teremtés, az enyészet, az utolsó ítélet, Mózes és próféták mint óriási felhőtömegek hömpölyögnek a sixtusi kápolna menyezetén. A fejlődés még ezzel sem szűnik meg, bármily szédítő magaslatra jutott. Úgy a tudományos művek, mint az akadémiák a művészi oktatás gerincévé teszik az anatómiát, s bár oly hatalmas eszmék és cselekmények kifejezésére nem használja az újabb kor, azáltal, hogy az emberi testet sokkal tágabb körbe helyezi a megvilágítási és színhatások ezernyi változatai között, új, eddig nem ismert és soha nem ábrázolt műveletek és mozgások végzésére kényszeríti az anatómia s ezzel karöltve a vonalrajz tökéletesedését és kifinomodását szünet nélkül előbbre viszi. A festő anyagok tökéletesedése, az új végtelenül finom grafikai anyagok feltalálása oly subtilis vonalrajzot produkál, melyhez képest a Iegnagyobb- szerű freskó, mozaik, de még a renaissance összes rajzbeli eredményei sem hasonlíthatók. Mint már említettük, a naturalizmus korszakai voltak azok, amelyek a részletező, természethűségre való törekvéseikkel a vonalnak mind több és több szerepet juttattak. Az emberi test ábrázolásánál kifejtettük részletesen, miben áll ez, mi a haladás ezáltal, mit nyújtottak az ábrázolt dolgok az ő belső szerkezetüknek, mozgásaiknak, részleteik arányainak megismerése által nemcsak a szemléletnek, hanem a rajzbeli kivitelnek is. Láttuk, hogy minden újabb analízis új rajzolási nehézségeket támasztott, melyeknek leküzdése hosszas tanulmányok által mindig sikerült, s így ezeket az eredményeket joggal az ábrázolás körébe sorozhatjuk, mert hisz mindezen törekvések, eltekintve a tartalmi résztől, mind arra szolgáltak, hogy az emberi test alakját, mozdulatait minél igazabban, minél erőteljesebben és szemléletesebben tárják elénk. Ezek pedig tagadhatatlanúl ábrázolási feladatok, amelyeket gondolati tartalomtól és technikai kiviteltől függetlenül kell méltányolni a művek vizsgálatánál. Ugyanaz, amit a szellemi tevékenység szempontjából a stilizálás
