A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1910-1911. tanévről
Holló Alajos: A művészi természetábrázolás fejlődése
— 18 vésznek csak az nevezhető, aki bármi tekintetben újat ad, tehát az eddig elért iskolákban elsajátítható összes ismeretekkel be nem éri, hanem keres új tárgyat, új kifejezési módot. A legszebben ezt a folyamatot a renaissance művészete mutatja. Kikutatják a természet minden ábrázolásra érdemes motívumait, felfedezik a távlat, anatómia, színvegyítés elméleti és gyakorlati törvényeit, s csupán ezen célok demonstrálására a quattrocento összes nagy mesterei összefognak, s mire minden ki van kutatva, fellépnek az összefoglalás, egyszerűsítés, lényegesre törekvés hatalmas mesterei, akiket már nem érdekel az, hogy az emberi test minden porcikáját hogyan lehet a legtökéletesebben megrajzolva feltűntetni. Az árnyékvetés, távlat nekik nem újdonság, csupán egy megtanult eszköz, s így minden törekvésük arra irányul, hogy ezen eszközök által minél egyszerűbben és határozottabban fejezzék ki mondanivalójukat. Már Leonardo da Vinci is kerüli a pompázó, felesleges, bőbeszédű előadást, Rafael az összes előtte élt nagyoknak vívmányait alkalmazza és mégis egyszerű, egységes és önálló kompozíciójában. Alakjait nemcsak a kompozíció által emeli ki, hanem színezés, lendületes mozdulat, sőt világítási hatások által. Michelangelo annyi erővel és biztossággal állítja alakjait a gondolat szolgálatába, hogy nála már ez kizárja a részletekkel való bíbe- lődést és a festés és ábrázolás mesterségének kereső ingadozását. O már tudja mindazt, amit elődei csak kerestek s annyit alkalmaz belőle, amennyit éppen elégségesnek talál céljaira. Mig azelőtt a kép egy bonctani vagy távlati probléma volt, addig most már a lényegtelen részek elhagyása s a lényegesek keresése a téma. Rajzban, színben, árnyékolásban ennek következménye az, hogy a vonalak egyszerűbbek de meggondoltabbak, kevésbbé finomak, de többet mondóbbak lesznek. Elég a test, a kar mozdulatát egy-két jellemző vonallal megadni, felesleges minden izomnak, erecskének feltüntetése. Épúgy a színek, árnyékfoltok körrajzai kevésbbé töredezett, erőteljesebb jelleget öltenek. Ebből már láthatjuk, hogy az a szellemi munka, mely a mefigyelés alapján nemcsak a látottak hű lemásolását, hanem a látottakból a lényegesnek kiválasztását s az ehhez szükséges kifejezési módok alkalmazását kutatja, elsőrangú művészi tevékenység, amely a művészetek minden ágában a legfontosabb s amelynek kisebb vagy nagyobb jelenléte lehetséges, de teljes hiánya sohasem. Ugyanez a tevékenység, amely az összefoglalást hangsúlyozó kiemelést végezi, vezet a stilizáláshoz is. Az előadás módjai ugyanis nemcsak egyes művészeknek, hanem egész művészi iskoláknak kezében idővel megcsontosodott egyformasággal alkalmaztatnak. Bizonyos formák ugyanazon egyszerűsítő modorban ismétlődnek s részleteikben alárendelve s az egészbe illeszkedve, mind jobban eltérnek a természettől és mesterséges jelleget nyernek. A természetes formák ilyen
