A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1910-1911. tanévről
Holló Alajos: A művészi természetábrázolás fejlődése
10 pítás, mit a művészi alkotás kellékei gyanánt a szellemi munka fő szerepéről mondottunk, arra mindenesetre elegendő, hogy figyelmünket a művész szellemi világára, értelmi és érzelmi benső fejlettségének minemüségére, továbbá gondolkodási rugékonyságára, érzelmi gazdagságára irányítsuk, mert csak ezen belső műhely áttanulmányozása biztathat sikerrel az onnan kisarjadzott termékek megítélésében. Ebbe a végtelenül szövevényes, végső okaiban kifürkészhetetlen világba, az emberi lélekbe bepillantanunk minden útmutatás nélkül lehetetlenség és a művész saját bevallott gondolatai vagy környezetének, kora fejlődésének ismerete nélkül csupán bizonytalan belemagyarázások útvesztőjébe tévedünk, miért is mindenek előtt a művész lelkületének legjellemzőbb kellékeit, az óriási akaratot, az alkotnivágyás ösztönét kell fellelnünk, amely nélkül művész el nem képzelhető. Ez egy első legfontosabb indítóoka a művészet létrejöttének, s kétségtelen, hogy általában minden fejlődést, főképpen művészi téren, az a bizonyos energiatöbblet idéz elő, amely az élet szükségszerű tevékenységein túl egy magasabb cél szolgálatába rendeli szellemi erőinket. Az a kipusztíthatalan munkavágy a martiromságig, összeroskadásig kergető ösztön, amely nemcsak a legnagyobbakat, hanem a névtelen müvészapostolokat tanulásra, alkotásra sarkalja, leginkább bizonyítja, hogy itt egy belénkoltott szenvedély és életirány viszi a főszerepet. Könnyű belátni, hogy ily lelkűiét mellett az egész szellemi élet legnagyobb- szerű eszméinek és törekvéseinek megértése s az azokért való lelkesedés minden korok művészeit foglalkoztatják. S itt fellép a művész lelkivilágának másik irányítója: a külső hatás. Alig lehet követni és kifürkészni azt a bonyolult kölcsönhatást, amely a koreszmék és a nagy emberek szellemi munkája között minden időben létrejött, s természetes, hogy a festőművészek alkotásainak tárgyi, eszmei tartalma erősen magán hordozza egyéni jellegük mellett saját koruknak bélyegét is, tehát megértésük a koreszmék s azon szociális viszony ismerete nélkül, amely viszonyban a művész a közönséggel állott, lehetetlenség. Nemcsak egy mindent átölelő politikai és kulturális vezéreszme, hanem a művésznek a mecénáshoz, a megrendelő vagy műveit megértő közönséghez való viszonya is lényegesen befolyásolja a művész lelkületének és törekvéseinek kialakulását. A római imperátorok, a középkori egyház, a modern ezerfejü polgári osztály igényeit mily óriási különbség választja el egymástól, s elgondolhatjuk, hogy ezen különböző igényekért különböző millieuben élő emberek még a legönállóbb művészi felfogás mellett sem szakíthatták ki magukat az előttük és velük egy időben fennálló kultúrából. E fontos tényező, t. i. a kor hatása, természetszerűleg nem csak egyéni gondolkozásában, hanem kifejezési módjainak, festési technikájának tekintetében is nagy mértékben megköti s a fejlődési vonalban tartja a művészt. E viszonyok ma már oly bőven ki vannak fejtve, hogy e helyütt részletesebb indokolásra s a történelmi tények felsorolására nincs szükség.
