A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1907-1908. tanévről
Róna Jenő: Hasznos madaraink védelméről
— 6 kelepelö gólya nálunk fölnövekedett fiaival, kicsinyeivel egyszerre csak üresen hagyja házunk kéményén álló fészkét, bizony-bizony bánat szállja meg bensőnket. És mily jól esik lelkűnknek, midőn a természet ébredésével fölolvad a hó, a télen át pihenő rügyek kisarjadnak, a rét kizöldül, s elmondhatjuk a költővel: Megenyhült a lég, vidúl a határ S te újra itt vagy jó gólya madár . . . Minő öröm az minden jószivü embernek, mikor látja, hogy kedves házibarátja, fecskéje, ismét visszatér, elkezdi távolléte alatt megrongálódott fészkét javítgatni, tatarozni; bizalmas csicsergésével már kora reggel költi, egyszersmind gyönyörködteti az egész háznépet. Mindez bizony szivünkhöz, lelkűnkhöz szól. Mely tényezők késztetnek tehát bennünket arra, hogy ezen erkölcsi, nemzetgazdasági szompontból fontos feladatnak, a madárvédelemnek, szolgálatába szegődjünk? Emberi mivoltunk, a szép iránti érzékünk, anyagi érdekünk. Már az ősember különbséget tudott tenni a haszon és kár között, neki is számolnia kellett azzal, hogy vannak állatok, melyek gazdálkodására, háztartására hasznosak és olyanok, melyek ártalmasak. Védekeznie kellett az élete biztonságát fenyegető ragadozók ellen; míg oly állatokat, melyekről gondolta, hogy a létért való küzdelmében segítségére lesznek, megszelídítette, házához szoktatta. Nagy fáradságba, türelembe került, míg az ember ezen állatokból az ős, nyers tulajdonságokat kiölte és így azokat hatalma alá hajtotta. A művelődés kezdetén álló emberiség csak lassan, fokról-fokra tudott magának helyes, valódi fogalmat alkotni az állatok munkásságának értékéről. Századok, évezredek alatt összegyűjtött tapasztalatok kellettek ahhoz, míg az ember tisztán látta az állati munkásságnak becsét az emberi gazdálkodásra vonatkozólag. Épúgy mint a gyermek, midőn öntudatra ébred, a természeti jelenségeket, lényeket csak a külső után ítéli meg, a műveltség kezdetén álló ember sem érthette meg az állati élet kölcsönösségéből folyó tanulságokat. Egyes téves megfigyelésekből alkotta meg véleményét az állatok, madarak életéről, minek következtében előitélet, babonáskodás szállotta meg az emberiség értelmét. Nem az állatok munkásságát, életfolyamatát nézték, hanem ha valamely állat nem tetszetős külsővel, hanggal birt, már ez elegendő volt arra, hogy üldözzék, kínozzák. A békát, mivel bőre csupasz, nem tetszetős, pusztították, tekintet nélkül annak hasznos voltára. A kártékony rovarok pusztításával hasznot hajtó ártatlan gyikot, a vízi siklót, üldözték, agyonverték. A denevérekre ráfogták, hogy a kéménybe járnak füstölt húst lopni, és hogy az ember hasába kapaszkodnak. Különben a többi emlőstől eltérő külsejük, éjjel való repkedéseik elégséges volt, hogy kimondják ezekre is a halálos ítéletet. Pedig a bőregér egyike a leghasznosabb állatainknak.
