A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1906-1907. tanévről
Vende Ernő: A szavalás művészete
40 Mondathangsúly. A hely tel e hangsúly. Sokkal fontosabb ennél a mondathangsúly. — Mikor t. i. a szavaknak bizonyos csoportját valamely gondolat kifejezésére bizonyos rendben egymással összekötjük, nem minden szónak egyenlő az értéke. Vannak u. i. a mondatban szavak, melyeken a gondolat fősúlya fekszik, amelyek a legfontosabbakvannak azután olyanok, amelyek a főgondolatot csak kiegészítik, tehát kevésbbé fontosak; amazokat tehát ezekkel szemben ki kell emelni, hogy a gondolatnak világos értelmét kitüntessük; ezt eszközli a mondathangsúly. A mondathangsúly tehát a beszéd bizonyos szavai kiemelésének az a módja, ami által a gondolat világosan olyan értelmet nyer, amilyent a beszélő annak adni akar, vagy, — ha más művét adjuk elő, — amilyen értelmet az író annak adni szándékozott. Azért a mondathangsúlyt értelmi hangsúlynak is nevezik, mert ez adja meg tulajdonképen a gondolatnak helyes értelmét, hogy t. i. azt úgy és nem máskép kell érteni. E mondatnak: Barátom beteg — más értelme van, mintha így hangsúlyozom: Barátom beteg. Az első mondatban arra a kérdésre feleltem: mit csinál, hogy van barátod ? A másodikban : ki beteg ? Barátom és nem apám, vagy más. A saját beszédünket helyesen hangsúlyozni nem nehéz és nem kerül fáradságunkba, mert hiszen mi legjobban tudjuk, hogy mit akarunk mondani, mit tartunk beszédünkben legfontosabbnak és mit akarunk kiemelni, kifejezni. Egészen másképen alakul azonban a dolog akkor, amidőn másnak, pl. egy nagy iró, költő, vagy szónok gondolatainak akarunk mi tolmácsolói lenni. Ilyenkor már nehezebb feladat előtt állunk, mert itt nekünk kell kitalálnunk a gondolat igaz értelmét és úgy kell értelmeznünk a gondolatot, ahogyan azt a költő értette, n E feladat gyakran a gondolatnak alapos tanulmányozását követeli az előadó részéről, nehogy a helytelen hangsúlyozással esetleg hamis értelmet adjon a mondatnak, ami által az írótól célzott hatást is tönkre teszi. Kossuth Lajos júl. 11-iki híres beszédének a következő mondatát egy alkalommal így hallottuk hangsúlyozni: „Úgy érzem, mintha Isten kezembe adta volna a tárogatót, mely felébressze a halottakat“ stb. Az előadó erősen hangsúlyozta a „kezembe“ szót, miáltal a mondat olyan értelmet nyert, mintha Isten épen Kossuth kezébe adta volna a tárogatót, mivel csak őt tartotta képesnek arra, hogy felébressze a nemzetet. Pedig a fenti mondatban erről szó sincs, Kossuth erre sohasem gondolt. Mig ha helyesen a „tárogatót“ szót hangsúlyozzuk, akkor egész szépségében érvényre emelkedik az utolsó ítélet mindent életre keltő harsonájának hatalmáról vett gyönyörű metafora. Vörösmartynak „A merengőhöz“ című szép bölcselmi ódájában van egy sor: „Maradj közöttünk ifjú szemeiddel.“ Egészen világos, hogy ez így hangsúlyozandó: „Maradj közöttünk ifjú szemeiddel; t. i. ne kalandozzék szép szemed a távolba, ne az ábrándok tarka világában, hanem itt, közöttünk, a jelenben keresd a boldogságot. E sort egy szavaló, nem
