A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1906-1907. tanévről
Vende Ernő: A szavalás művészete
A szavalásról. Minden [művészetnek feladata, amint tudjuk, a szépnek eszmében és alakban való megjelenítése által a tetszés érzetét felkelteni. A szavalás az előadó művészetek egyik faja; anyaga a nyelv és célja, hogy a nyelvi szépnek hallható alakban való kifejezése által gyönyörködtessen. A nyelv, mint az emberiség szellemi közlekedésének eszköze, tulajdonképen a beszéd és nem az írás számára lett. Az emberi hangoknak vonalakkal,, képekkel, betűkkel stb. való jelölése, vagyis az írás mái egy magasabb fokú műveltségnek az eredménye. A nyelvet egy általános szükséglet teremtette meg és eredetileg csak természetes eszköz volt, amelynek segítségével az emberek szellemileg érintkeztek egymással. Mint ilyen, kezdetben tisztán praktikus célnak szolgált. Az emberiség fejlődésével azonban a nyelv is folyton tökéletesedett, és lassankinl az ember is már nem egyedül közlekedési eszköznek tekintette a nyelvet, hanem arra is használta, hogy általa lelki életének magasabb, eszményibb megnyilatkozásait is kifejezésre juttassa. Midőn a nyelv a közszükséglet köréből így kiemelkedve, odáig fejlődik, hogy a gyakorlati használaton kívül még arra is szolgál, hogy vele a „szép“ hatását keltsük, akkor a nyelv már művészetté lesz és mint ilyen a költészetben jut a legeszményibb kifejezésre. Valóban költőink teremtik meg — nyelvünk nyers anyagából — halhatatlan műveikben a nyelvi szépet, melyet napfényre hozni és művészileg hallhatóvá tenni a szavalás feladata. A nyelvi szépet pedig a szavalásban a költői mű gondolati és érzelmi tartalmának az élőszóbeli kifejezéssel való tökéletes harmóniája adja meg. De a költészet épen úgy, mint a nyelv, eredetileg tisztán hallható művészet volt, mely a fül és nem a szem számára létesült. J, i'?}1; I.- A nyelv mint gyakorlatieszköz és mint művészet. r A nyelvi szép a költészetben és a szavalásban. A költészet és a szavalás.