A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1906-1907. tanévről
Vende Ernő: A szavalás művészete
76 Az előadás menete. A taglej tés (gestus). A tagi ej té: lélektani szempont' ból. Látjuk e kevés példából is, hogy az elbeszélés hangjának mindig a tartalomhoz kell simulnia, azt híven festenie. A párbeszédeket a jellemeknek és a személyek beszédében kifejezett indulatoknak megfelelőleg kell tolmácsolni, amiről a „Hangszinezet“ című fejezetben bőven szólottunk. Ügyeljen a szavaló az előadásnak lasúbb vagy gyorsabb menetére, az u_ n. tempóra is, ami a költemény fajától, hangulatától, a jellemektől és indulatoktól függ. Az öregebb ember beszéde és a nyugodt lélek- állapot megnyilatkozása rendesen lassúbb menetű, míg a fiatalság és vidám kedély élénkebben beszél; az indulatok és szenvedélyek beszéde szakadozott, gyors rohamú. Általában a tempó egy és ugyanazon költeményben is sokszor változik a különböző hangulatok szerint. Ábrányinak fentebb közölt „Magyar nyelv“ című költeménye e tekintetben is jó gyakorlási például szolgál a szavaiénak. Az első rész tempója általában nyugodt; a második mérsékelt, a harmadik már élénk menetű, mig a negyedik lassú méltósággal mozog. Az ötödik gyors, rohamos hangmenettel festi a harc változó jeleneteit, az utolsó rész tempója ismét lelkes, de nyugodt. ä Végre szólni akarunk még az előadást kísérő testmozdulatokról vagyis a taglejtésről. Megjegyezzük, hogy a taglejtést a régibb szavalattan-irók nagyobb része általában nem tárgyalja, abból az elvből indulva ki, hogy a szavaló a költőnek tisztán magyarázója, akinek az érzelmek és indulatok festésére egyedüli eszköze a hang. Egyik-másik szavalattanunk még azt is ajánlja, hogy a szavaló egy díszkötésű könyvet tartson a kezében, hogy egyenesen álljon és karjait ne mozgathassa. Mi szükségesnek tartjuk a taglejtés tárgyalását egyrészt azért, mert azt, dacára e régi elvnek, általában használják; és miután e tekintetben sok visszaélés és félszegség tapasztalható, azt hisszük, hogy néhány figyelemre méltó utasítást adhatunk különösen a kezdő szavaiénak; de tárgyaljuk a gesztust azon okból is, mivel annak a kellő mérséklettel való használatát a szavalásban megengedhetőnek tartjuk a természetes- sség, a közvetlenség és igazság nézőpontjából. Mert mi a taglejtés? - Belső légállapotunknak testünkön való külső megnyilatkozása, beszédünk, érzelmeinknek, indulatainknak kisérője, tehát épen olyan önkénytelen reflex-mozgás, mint a hangszin. *) Hiszen, ha megfigyelünk két beszélő embert, • észre fogjuk venni, hogy egy pillanatig sem állanak nyugodtan; ha nem is halljuk őket, de taglejtésükből megérthetjük körülbelül beszédüket, érzelmeiket. Tulajdonképen mi nemcsak a szánkkal, hangunkkal beszélünk, hanem arcunkkal, karjainkkal, kezünkkel is, mert, mint már „A hangszínezet“ című fejezetben bővebben kifejtettük, indu:) Vannak tudatos taglejtések is, mint a hívás, fenyegetés stb.
