A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1906-1907. tanévről
Vende Ernő: A szavalás művészete
74 1 1 1 ( ] t ( A költői műfajok <<s az alapit ang-ulat. Lírai költemények előadása. bizonyos nyugodt, de lelkes hangszínezetnek kell lenni. Petőfi „Szeptember végén“ című költeményének clszavalásánál már a címben kell a költemény elégiái hangulatát éreztetni. Sőt bizonyos tekintetben a címmel jellemezni is lehet. Ha az ismeretes „A tücsök és a hangya“ mese címének elmondásánál a „tücsök“ szót élénk, könnyed, zeneileg emeltebb hangon ejtem, míg a „hangya“ szót mélyebb és nyugodt komoly hangon mondom, már ezáltal kiemeltem, hanggal is jeleztem az ellentétet a mese két szereplője között; jellemzésükhöz megadtam az alapot. A fent tárgyalt értelemben beszél a cím elmondásának fontosságáról Hermann Károly is: „A cím úgyszólván a hangbeli előjáték. Célja, hogy az előadandóra előkészítsen, azt előre jelezze és hogy a szavaló számára nyugalmat és figyelmet teremtsen. Tehát midőn a címet előadjuk, annak (a kifejezésben) bizonyos faji rokonságban, összhangzásban kell lennie az egész tartalommal.“ Magától értetődik, hogy a címmel nem mindig lehet így a tartalmat, vagy hangulatot előre jelezni; ahol azonban lehet, ott ne mulasz- szuk azt el, de vigyázzunk egyszersmind, hogy e tekintetben soha mesterkéltek ne legyünk és a címet mindig egyszerűen, természetesen és világosan mondjuk el. A cím után következik magának a műnek előadása, amelynél különösen arra ügyeljen a szavaló, hogy hangjával mindjárt az egész költemény jellemző hangulatát híven eltalálja, hogy azt a hatást is keltse, amelyet a költő kelteni akart; mert ha rosszul adja meg a hangot, a tartalom összeütközésbe kerül az előadásban a hanggal és zavaros, nem tiszta érzéseket ébreszt. Azért a szavaiénak tisztában kell lennie az egyes költői műfajok sajátságaival is, tudnia kell, hogy a dal az egyszerű, tiszta érzés, az elégia a csöndes bánkódás, az óda a fenséges érzelem, a lelkesedés stb. kifejezője és mindegyiket a megfelelő hangon kell előadnia, mert a szavalás művészete „voltaképen abban áll, hogy minden müvet a maga sajátságai szerint emeljünk érvényre. A költészet különböző ágait különbözőképen, jellemző sajátságaik szerint kell előadni. Ebből következik, hogy mint minden költői műfajnak megvan a maga sajátos hangulata, úgy e hangulatnak megfelelőleg kell is azt tolmácsolni“.* Az egyes költői műfajok sajátságait nem tartjuk szükségesnek itt külön tárgyalni. A szavaiénak, aki költészettant tanult, azokat ismernie kell. Csak annyit jegyzünk meg, hogy a lírai költemények szavalásánál igazi hatást csak az előadás legtisztább közvetlenségével érhetünk el, azért itt annyira bele kell magát élnie a szavaiénak a költemény hangulatába, mintha csak a saját érzelmeit fejezné ki. De vigyázzon a szavaló különö* Legouvé; Az olvasás művészete.
