A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1906-1907. tanévről

Vende Ernő: A szavalás művészete

68 A vers tartalma és alakja között való viszony.

A ritmus éreztetésének határa.

Bajza színi kritikáiban és a „Dramaturgiai Ieckék“-ben többször beszél a művészi szavalásról: „A versek felmondásában ne deklamáljanak mindig, mintegy szabály szerint (színészeink); itt az egyszerű recitaíiónak szinte úgy megvan a maga helye, mint a prózai mű előadásánál.“

„A verseket interpunctiókra kell felmondani és a beszéddel nem ott állani meg, hol a vers végződik, hanem ott, ahol értelem és interpunctio kívánják.“

„Ne legyen a színésznek arra gondja, hogy kitűnik-e a hallgatónak az általa felmondott vers vagy nem; igyekezzék a költő az értelmet felfogni, a szavakat tisztán kiejteni és alkalmasan hangoztatni, akkor nem fog elveszni a dictio harmóniája s meg van egyik főcélja a drámai versnek, hogy a beszéd harmóniáját tisztán érezzük.“

Beöthy Zsolt a „Színműírók és színészek“ című munkája egy színikritikájában így szól: „A vers, az eszményi beszéd, mindenesetre ideálisabb hangot követel, mint a mindennapi élet nyelve és prózája. A színész egyedül nyelvünk természetében kereshet utasítást arra, hogy mikép kelljen leghelyesebben hangoztatni a verseket.“

E vélemények előre bocsájtása után vizsgáljuk közelebbről a kérdést. Tudjuk, hogy a versnek leglényegesebb eleme a ritmus, mely a dallamosságnak az alapja. A verseknek különböző hangulatát, individuális hangbeli jellegét a különböző ritmus adja meg. Hogy az egyik költeménynek ilyen, a másiknak más a ritmusa, az a versnek nem véletlen külső járuléka, hanem a költő lelkében az érzelem befolyása alatt végbemenő belső folyamat eredménye. Innen van, hogy nemcsak a különböző hangulatok és érzelmek szerint különböző az egyes költemények ritmusa, hanem még gyakran egy és ugyanazon versben is változik a ritmus aszerint, amint a költő hangulata változik, indulata emelkedik vagy lecsöndesül (Petőfi: Egy gondolat bánt engemet.) A gondolat és forma egyszerre születik a költő lelkében, azért elválaszthatatlanok egymástól. Ha tehát a gondolat, érzelem a vers ritmusával és a versformával, vagyis a vers alakja a tartalommal oly szoros összefüggésben van, ebből világosan következik, hogy ha a verset teljesen úgy szavalnék, mintha próza volna, úgy a verset egyik lényeges alkatrészétől fosztanók meg és a költői előadás harmóniáját megzavarnánk. Másrészt azonban, ha a szavalásnál a ritmust és mértéket a szavaló kiemelné, éreztetné, vétene a magyar nyelv és a magyar beszéd természete, de még a művészi előadás természetessége ellen is.

E tekintetben tehát, mint mindenütt, a középút a helyes és követendő. Törekedjék a szavaló, hogy első sorban a vers tartalmát tisztán és világosan előadja, a hangulatokat és érzelmeket, a személyek lélek- állapotát híven tolmácsolja és ne törődjék se a ritmussal, se a rímmel; de viszont ne is akarja a vers e zenei elemeit erőszakosan elnyomni. Ilyen formán a hallhatóvá lett versben mindig meg fog maradni annyi