A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1906-1907. tanévről
Vende Ernő: A szavalás művészete
66 Mi adja meg a hangnak a színezetét ? A hangszínezés a szavalásban és a színpadon. hatatlan különféleségben változhatnak; ezeket mind leírni nem lehet; hogyan lehetne hát utasításokat adni ezeknek hangszinezetben való ecsetelésére! Megmutatni még csak lehetne, az utánzás is sikerülhet valahogyan; de azokat leírni és azokra utasításokat adni nemcsak lehetetlen, de teljesen céltalan is volna. Mit tegyen hát az ifjú szavaló? Hogyan találja meg mindig a kellő hangot? Valóban ez a szavaló művészetnek legnehezebb feladata, melyet még a leghajlékonyabb hang birtokában is mindig csak hosszú mély tanulmány és sok, sok gyakorlat árán érhetünk el. És mindezek mellett is az érzelemnek megfelelő igaz hangot mégis minden egyes esetben csak a saját érzésünk adhatja meg. Lelkünk mélyében van az a forrás, amelyből az érzelem igaz hangja fakad. Először magunknak kell átérez- nünk azt, amit ki akarunk fejezni, mert csak az átérzés teremti meg és varázsolja ajkainkra azt a hangot, mely a hallgatóban is a megfelelő érzelmet fogja kelteni; és minél mélyebben érez a szavaló, annál inkább fog a hangszínezet a lelki indulattal együttjárónak, tehát valószerübbnek is tetszem, és annál nagyobb és közvetlenebb is lesz a hatás. „Milyen messze van, mondja Lessing, az a színész, aki egy helyet csak ért, attól, aki azt át is érzi!“* „Némelyek sokat és szépen szólnak, de fel nem gerjesztenek, mert magok sem égnek. A szónok nem ajkán nőtt, hanem szivében gyökerezett szókat mondjon“, — tanácsolja Pázmány Péter a keresztény prédikátoroknak. ** Amit e kiváló férfiak a színészről és szónokról mondanak, az áll a szavalóra is. Először magunknak kell éreznünk, ha másokban érzelmeket akarunk kelteni. Meg kell azonban jegyeznünk, nehogy a szavaló félreértsen bennünket, hogy az érzelmek festésénél is mindig a kellő mérséklésnek kell az előadót vezetnie. Nem szabad sohasem elfelednie, hogy ő nem maga a költő, aki a verset írta, sem nem színész, aki az illető alakot testestől lelkestől megszemélyesíti, hanem előadó, aki csak elmondja, ecseteli a lelkiállapotot. Hogy ezt hűen tolmácsolhassa, át is kell éreznie, amit mond; de magát az alakba teljesen beleélnie, az érzelembe teljesen beleolvadnia azért sohasem szabad. A* teljes beleélés a színész dolga; a szavaiét mindig helyes művészi érzéke vezesse, hogy meddig mehet e tekintetben, és hogy hol van a határ a szavaló és a színész között. *** * Hamburgische Dramaturgie. ** Egyházi beszédek. IV. Elöljáró beszéd. *** Erről a következő fejezetben bővebben szólunk.
