A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1906-1907. tanévről
Vende Ernő: A szavalás művészete
54 Ám sebe nem fáj, Mert csak enyelgés, Tarka bohóság Volt az egész ! . .. Magasztos gyásznak bánat-dúlta hangja Úgy zendűl benne, mint egyház harangja, Mely messze hinti mély, komor szavát. Búg, mint a gyászdal, mint sir-fáklya lobban, S mint súlyos léptek kripta csarnokokban, Úgy döng minden szó a kedélyen át!. . . Ciklops pörölye, hogyha csatát fest, Csatakürtök bősz riadása! Halld! Halld! Száguldva, vihogva, kapálva Dölyfös paripák robbannak elő. Százak keze vág, százak keze lő. Nem szárnyal a vérködös égre más, Csak ágyudörej, szitok és zuhanás! Rázkódik a föld, iszonyodva reng, Amerre a kartács vad tánca kereng!... Dúl a szilaj kéz, csattog a kard, Sebet osztva süvölti: ne bántsd a magyart! Hatalmas, szép nyelv, Magyarnak nyelve! Maradj örökké Nagy és virágzó! Kisérjen áldás, Amíg világ áll! S legyen megáldott Az is, ki téged Ajkára vesz majd: Elsőt rebegve, Végsőt sóhajtva ! Ábrányi Emil. A „Magyar nyelv“ című költeményben szép nyelvünk iránt érzett rajongó szeretetét, annak zengzetessége és rendkívüli gazdag kifejezőképessége iránt való csodálatát és lelkesedését tolmácsolja a költő. Nyelvünk báját, hatalmas erejét, lágyságát, méltóságát, majd enyelgő játszi könnyedségét nemcsak leírja a költő, hanem a hangfestő kifejezéseknek és szavaknak ügyes csoportosítása, a különböző hangulatoknak megfelelő külalak, ritmus és versmérték által érzékíti, mintegy elénk is tárja, hallhatóvá is teszi. A második rész trochaeikus esésű, sok lágyejtésű mássalhangzóval kevert sorai (annyi bájjal, annyi kéjjel, olvadóbb /ant. Holdvilágom, langyos éjjel) nagyon találóan fejezik ki nyelvünk epedő lágyságát, az adonisi lejtésű sorok (3. rész) nyelvünk játszi könnyedsé-
