A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1906-1907. tanévről
Vende Ernő: A szavalás művészete
52 Csak egy, a főmüvésznő, Egy gyönge csalogány Csattogja gyász zenéjét, A cserje vad bogán. És annyi fájdalom van És annyi kín szívén : Embert megölne százszor Ily gyilkos érzemény: Hol éjeim? Hol napjaim ? Szerelmeim ? Vigalmaim ? Ah messze más vidék határain Lekötve vannak' Mély bánatomnak A hitszegő társ könnyű szárnyain. Ki hallja meg, Hogy szenvedek, Hogy szűm beteg ? A rengeteg! A rengetegben hang viszhangra lel, Nekem magamnak egy hang sem felel. Ha sas vagyok S vad keblem ég, Fenn szárnyalok, Fenn mint az ég, S a nap tüzéhez adva lángomat, Felgyújtom e hitetlen lombokat. De én, de én Csak sírhatok, Oh én szegény! S meghalhatok. Szakadj ki lelkem s zengj el mint dalom; Mi vagy te más, mint hangzó fájdalom ! Így énekelt a cserje vad bogán Az erdő szíve a kis csalogány, S ki szólna, míg az erdő szíve fáj ? Búsan merengve hallgatott a táj. _____ Vörösmarty Mihály. A „Madárhangok“-ban a madaraknak énekét és énekökben megnyilatkozó jellemüket ecseteli Vörösmarty kiváló nyelvművészettel. Bár az egész költemény egy versmértékben, jambusokban van írva, az egész költeményen végig vonuló változatos jambikus ritmus és a szabad rímelés minden egyes résznek — a tartalom, hangulat, érzelem és a jellemzésnek megfelelőleg — más és más jelleget és rendkívüli művészi változatosságot kölcsönöz. Az első rész a pacsirtának a magasban csengő éneke, a szép kikeletnek üdvözlése: egy égbe csengő, derült háladal. A második rész
