A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1906-1907. tanévről
Vende Ernő: A szavalás művészete
44 Az álpát- hosz. A zenei hangsúly. segélyével olyan hangulatba és helyzetbe is bele tudja magát képzelni, amelyben még sohasem volt, és a hangulat és lelkiállapotba való bele- képzelés suggeráija azután ajkára az illető érzelemnek megfelelő hangot. Az értelmi és érzelmi hangsúly együtt adják meg az előadásnak a hangszinezetét, melyről később külön fejezetben szólunk. Itt még csak ezt jegyezzük meg: „Az értelmi hangsúly az érzelmi hangsúlytól el nem választható. És amint érzés és gondolkodás az egész embert jellemzik, úgy értékmérője a helyes értelmi és érzelmi hangsúly az előadó-művész tudásának. Az olyan érzelmi hangsúly, mely nem a helyes logikai (értelmi) megértésen alapszik, mindig hamis hatást fog tenni; viszont az olyan logika, mely nem igaz érzelemtől van áthatva — hidegen hagy.“ Minden költeményt tehát legelőször logikailag, azaz értelmileg kell megítélnünk, és csak azután következik annak érzelmi megbecsülése; vagyis az előadandó művet először teljesen értenünk kell, mielőtt annak érzelmi tolmácsolását megkisérlenénk. A kezdő szavalók álpáthoszának, hamis hanghordozásának többnyire az az oka, hogy értelmileg nem tanulmányozták át elég alaposan a költeményt. A fiatal szavalót rendesen első sorban a vers érzelmi részletei ragadják meg és ezek válván lelkében uralkodóvá, megzavarják logikai Ítélőképességét, minek következtében a költeményt nem érti meg teljesen és hamis hanghordozásba esik. Azért nem tudjuk eléggé lelkére kötni a szavalónak, hogy sohase próbálja meg előbb az előadandó mű érzelmi tartalmának a tolmácsolását, mielőtt annak minden egyes gondolatát világosan meg nem értette, mert igazi hatást sohasem fog elérni. Eddig jobbára csak az erősségi vagyis nyomatékos hangsúlyról beszéltünk, de megemlítettük már, hogy a hangsúlyt a hang emelésével és esésével is kifejezhetjük; a hangsúlyozásnak ezt a módját nevezzük zenei hangsúlynak. Az erősségi hangsúly a mondat egyes szavainak fontosságát emeli ki; de ha egy egész mondat értelmét, vagy ha a mondat értelmével együtt a benne rejlő indulatot és érzelmet is érvényre akarjuk emelni, ezt csak a zenei hangsúllyal érhetjük el. A zenei hangsúly tehát inkább az indulatok és érzelmek festésére alkalmas, és a szóbeli előadásban való rendkívüli fontossága abban van, hogy vele kifejezhetjük azt, amit a költő érez, vagy éreztetni akar, de amit az írásban nem jelölhet semmivel, t. i. az indulatokat, amint azt már a pontozás című fejezetben és a szavak visszonylagos értelmének tárgyalásánál bővebben fejtegettük. A zenei hangsúly tekintetéből általában a három alaphang közül a magas hang a szenvedélyes kitörések és a vidámság, a mélyhang a komolyság, míg a középhang a rendes beszéd és nyugodt elbeszélés hangja.
