A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1906-1907. tanévről
Ünnepi beszéd, a Rákóczy-ünnepélyen mondotta: Császár Gyula, tanár
Ünnepi beszéd. A pécsi áll. főreáliskolának 1906. évi október hó 29-én tartott Rákóczy-ünnepélyén elmondotta Császár Gyula, tanár. Kedves ifjúság! Messze történt — a pháraók országában. A leggazdagabb pháraónak volt egy kedves embere és meg akarta jutalmazni. Bevezette őt kincses házába és így szólt: „Nézd, ide gyűjtöttem a világ összes kincseit; válassz! — de a választás ideje rövid, csak öt perc!“ — S mentek a kincsektől ragyogó folyosókon keresztül; a kedves ember választott itt is, ott is, de csakhamar visszatette, mert aranynál ékesebb gyöngyöt, gyöngynél ragyogóbb gyémántot talált. Így az öt perc elröpült és a kedves ember választani nem tudott. Mi is csaknem így vagyunk ma. Századok emlékezete szorul össze e nap percei közé; századok emlékezetébe fut vissza a képzelet: eltétováz itt is, ott is, aranyon, aranynál ékesebb gyöngyön, gyöngynél ragyogóbb gyémánton; de az öt perc még nem múlt el és azt mondja: „legfényesebb Rákóczy csillaga!“ Századok emlékezete! . . . A XVII. század második felében, mikor a félhold hatalma halványulni kezdett, mindinkább előtérbe nyomul az udvar azon törekvése, hogy Magyar- országon a törökvilágot kövesse a németvilág. A nemzet az udvar e törekvésére feleszmél, és a nemes Vesselényi nádorral együtt arisztokráciánk összeesküszik. Elárulják őket. Az összeesküvés hirtelen elnyomása után vérszemet kap az udvar és kegyetlen megtorlással él. A szép ifjú Frangepán, a daliás Nádasdy, a férfi Zrínyi hóhérkézre jutnak, az ország alkotmányát pedig elveszik. A nemzet ebben nem tud megnyugodni. Thököly, „a kuruc király“, tűzbe-lángba borítja a félországot, a soproni szerződésben elismerteti az ország alkotmányát és vallásszabadságát, de ő maga kibújdosik, mert az udvar ígéreteiben bízni nem tudott. Úgy is lett: a soproni szerződés papiroson maradt. Közben ugyanis jórészt idegen segítséggel felszabadul az ország a török iga alól s bekövetkezik, amitől a „költő“ Zrínyi féltette nemzetét: az udvar az idegen fegyverrel felszabadított országot idegen fegyverrel meghódított tartománynak tekintette. Kolonics, főpap, ha talán nem is mondta, de félreismerhetetlenül arra törekedett, hogy először koldussá, azután rabbá tegye ezt a nemzetet. Nehéz adókat vetnek ránk és idegen zsoldosokat szállásolnak házainkba. Egykori dalaink szivhezszólóan panaszolják a nemzet szenvedéseit: felemészt a „porció“ mindent; ami kevés marad, azt meg elrabolja l*
