A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1904-1905. tanévről

dr. Révai Sándor: Barlám és Jozafát, továbbá szent Elek legendája

— 29 —

különös, hogy jobban kedvelték a szép, indiai eredetű legendánál, holott szent Elek élete mind felfogás és világnézet, mind pedig cselekvény és előadás tekintetében valóban a legendák meglehetősen sivár és kietlen pusztaságában, a mai kor emberére nézve sokszor fojtó aszketikus légkörében mozog.

Igaz ugyan, hogy tárgyát tekintve szent Elek legendája is elég vonzó s az akkortájt kedveltebb romantikus tárgyak közé tartozik, mindamellett nem ez a körülmény volt a legenda közkedveltségének az oka, hanem inkább a benne végig vonuló aszketikus felfogás. Mint Bodnár Zsigmond mondja, a XVI. század elején, illetőleg a XV. század végén élő, örökös bizonytalanságtól körülvett és számtalan csapástól sújtott emberre nézve, kit a földön csak szenvedés érhetett, a vad önkény és zsarnokság napjaiban a szent lemondás és istenszeretet hőseinek élete lehetett csupán vigasztaló és felemelő.

A földi lét célját a másik, egy jobb világba helyezvén, jól esett a jámbor kereszténynek, főleg pedig a világot megutált szerzetesnek vagy apácának mások példáján épülni, felmagasztosulni. A durra emberek, nyers és embertelen erkölcsök és szokások elől a kolostor falai közé menekült férfiak és nők külön, rejtett, gyengédebb, de mellette sivár életet élnek. „Ott künn harc és küzdelem, férfias erőszakoskodás és féktelen tobzódás szerepel, itt benn lemondás és szeretet, imádság és magábaszállás, engedelmesség és odaadás, gyöngédség és hűség a jelszó.u2g) A szerzetesek és apácák, akik közt nem ritka a királyi vagy főúri vér sem, folytonos önmegtagadásban edzik magokat; természetes tehát, hogy olvasmányaikul is olyanokat választanak, melyek őket a lemondásban megerősítik. Olvasmányaik, első sorban legendáik legnagyobb része valóban a csodálatost és rendkívülit keresi; szívesen karolja fel a természetfölöttit és a borzasztót; nem egyszer tobzódik a szörnyűben és a rémesben. Szentjeik, mint Bodnár helyesen mondja, alig látszanak ismerni más érzést, mint az Isten, Jézus és szűz Mária iránti rajongó szeretetek Ám e nagy szeretet is sötét és kegyetlen, gyakorta megrázó vezeklésekben jelentkezik; csak nagy ritkán, elvétve találni a legendák komor világában melegebb sugarat, egy-egy természetesebb, emberibb vonást. A nagy világban kint egymással tülekednek az emberek, a gyakran mostoha sorssal és a természettel vívnak harcokat, szembeszállanak az erdők-mezők vadjaival, bent pedig a kolostor szentelt falai között az ördög ellen folytatnak elkeseredett harcot.

Ebbe a zordon hangulatba nagyon beleillik szent Elek legendája. Ennek a történetnek is ugyanaz az alapeszméje, ami a Barlám és Jozafát legendájáé, t. i. az Istenért, a Jézusért való önmegtagadás és a világ örömeiről a más világ örömei kedvéért való nemes lemondás magasztalása. De míg a Barlám és Jozafát legendája élénk színekkel van tarkázva, mozgalmas jelenetekkel kibővítve, színes mesékkel és tanulságos példákkal megtoldva, addig a szent Elek legendája sokkal egyhangúbb, komorabb, kietlenebb. Nem olyan mulattató, nem olyan megkapó, mint az előbbi; a képzeletet nem hozza mozgásba, ellenben nagyon erős és igen sötét színekkel festi a lemondást, az önmeg-