A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1904-1905. tanévről
dr. Révai Sándor: Barlám és Jozafát, továbbá szent Elek legendája
elsőt jobban szerette, mint magát, a másikat úgy kedvelte, mint önmagát, a harmadikat kevésbbé. Ezt az embert bevádolták egyszer a királynál. Megkérte első barátját, hogy kísérje őt el az uralkodóhoz és ott járjon közbe érette. Ez azonban megtagadta, ismerni sem akarta többé hívét. De azért mondá: „demaga immeges három sengh uaznat adok: kykben testőd halálodnak utana be fődöztethessék“. A másik barát is szabadkozott, de arra mégis vállalkozott, hogy a király kapujáig elkíséri barátját. Erre a csávába jutott ember harmadik barátjához fordult, aki a legnagyobb készséggel hajlandó volt barátjáért a királynál közbenjárni. „O uayha ez uilagnak zeretóy ezökbe uennek ez peldath: byzon nem ragazkodnanak elleten igőn ez uilaghoz“. Ezt a példát így fejté meg Jozafátnak Barlám : az első barát a gazdagság, melyért az ember, mert jobban szereti önmagánál, sokszor igen nagy veszedelemnek dobja magát oda pedig eljővén a halál órája, az embert elhagyja, csupán három singnyi gyolcsot, a szemfödőt, hagyván az embernek. A másik barát a hitves, szülők és gyermekek, akik követnek ugyan bennünket, de csak a sír széléig. A harmadik barát a hit, remény, szeretet, szűzi tisztaság, az alamizsnák és jóságos cselekedetek, melyek bennünket a síron túl is kísérnek és érettünk az örök király trónusa zsámolyánál esdenek.23) Szokásuk volt — folytatá Barlám beszédét, — egy nagy város polgárainak, hogy minden évben új idegent választottak fejedelmüknek. Eltelvén azonban az esztendő, fejedelmüket ló farkán meghurcolták, egy lakatlan szigetre száműzték, ahol étlen-szomjan kelle elpusztulnia. Egyszer azonban az új fejedelem, aki megtudta valahogyan a polgárok furcsa szokásait, a szigetre titkon sok kincset küldött számkivetése napjaira. Ez a város a világ, a polgárok a pokolnak fejedelmei, kik a halandó embereket a világnak hamis gyönyörűségeivel hitegetik, majd pedig a halál után a sötétség helyére száműzik. A lakatlan szigetre küldött kincsek az alamizsna, mely az embernek örök életet szerez. Ezek a példák annyira megnyerték az ifjú Jozafát szívét, hogy követni akarta Barlámot s el akarta hagyni a szülői házat. Jozefáinak most azt mondá Barlám, hogy ha ezt teszi, ahhoz az ifjúhoz leszen hasonló, aki titkon elhagyta a szülői házat akkor, midőn őt szülei egy gazdag, nemes hajadonnal akarták összeházasítani. Ez az ifjú egy más városba érvén, egy szegény szüzet látott, aki kezeivel szorgalmasan dolgozván, szájával Istent dicséri vala. Kinek mondá az ifjú: „Mith cinalz O azzoniallat? mert mikoron igön zegen leg: de maga megees halakat acy istennek: of minth sokakat uötteluona isteniül“. Kérdésére a leány azt feleié, hogy a kis dolgokért Isten iránt érzett hála nagy dolgoknak lészen nevelője, miként a csekély orvosság is gyakorta igen nagy kórságokat gyógyít meg. De meg azután ő nem is valami csekélységeket nyert Istentől ajándékul; vagy nem nagy és kitüntető ajándék-e az, hogy őt a maga képére teremtette, hogy neki értelmet adott s hogy az örök dicsőségre választotta ? — 22 —
