A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1904-1905. tanévről

dr. Révai Sándor: Barlám és Jozafát, továbbá szent Elek legendája

Krisztus kínszenvedésérő1, keserves kereszthaláláról, dicsőséges feltámadásáról és az utolsó ítéletről meg a világ végéről. Majd meg aztán a bálványimádás balgatagságát vitatván, a kövelkező példát mondá el:

Egy madarász tőibe ejtett egyszer egy fülmiiét. Meg akarta ölni a kis jószágot, a madárka azonban szólni kezdett és kérte az embert, hogy bocsássa el, mert hiszen vele úgy sem lakhatnék jól. Ha pedig elengedi, megtanítja „három tanúságokra.“ Az ember hajlott a fülmile szavára, mire ez így szólt: „Első imez: soha oly alatot ky megh nem fogathatik: igekőzel megh fognod az massik: Az megh talalhatatlan Jozagrol: soha ne bankogal Harmadik hihetetlen bezedőt soha ne hig: ez harmakat tarey megh: es haznalz uele.“ Erre a madarász elbocsátá a fülmiiét, mely a légben röpködvén, így kiáltott le az embernek: „jaj tenekőd embőr: meel gonoz tanac adót uallal ma: es meel nag kencőt ueztel el Mert uagon az en gomromba cg dragalafos margaréta gőng zom : ky az ^ nagsagaual: az uzturuc madarnagh haznat fölől mulatta."ig) Ezt hallván a madarász, bezzeg elszomorodott s azon volt, hogy a madarat újra tőrbe csalja. Csalogatta is vissza nagyon. De a madárka nemcsak, hogy nem jött, hanem még ki is gúnyolta a felsült madarászt, ki valóban balgának mutatta magát, mert semmi hasznot sem vallott a fülmile jó tanácsaiból. Mert íme, bánkódik, hogy a rá nézve elveszett madarat nem tudja újra megfogni, bármint próbálgassa is, másrésá pedig elhiszi, hogy oly nagy gyöngy van a kis fülmile gyomrában. Ilyen balgatagok, — úgymond Barlám — azok is, akik a bálványokban bíznak.20)

Ezután Barlám a következő példát mondja Jozafátnak: Volt egy ember, í>ki az unikornis (egyszarvú) elől menekülvén, nagy és mély verembe esett. Estében azonban megkapott kezével egy kis bokrot, lábait pedig holmi, a verem oldalában lévő, ilomlott lyukakba veté meg. Mikor aztán a bokor gyökerére tekintett, látta, hogy ezt egy fehér és egy fekete egér rágja, úgy, hogy már nagyon közel van az elszakadáshoz. A verem fenekén meg egy rettenetes, tüzet lehellő sárkányt látott fenekedni. A lábát tartó likakban pedig négy undok kígyó vala. A bokor tetején azonban egy kis méz volt s a balga ember elfeledkezvén a sok nyavalyáról, amelybe jutott, a mézet nyalogatta.

Ezt a példázatot Barlám így fejté ki: Az unikornis az embert lépten- nyomon követő halál, a verem a mindenféle gonoszsággal teljes világ; a kis bokor az ember élete, mely „az napba es ebe ualo oraknak miattok: zönet- len ragattattatik: miképpen az feyer es fekethe egereknek miattok: es kőzel- get az el zakadashoz: az az az halaihoz.“ A négy mérges kígyónak elomlott lyuka pedig „az neg eltető állatokból zőrzőt testh: kyknek zerteilen uotokbol: az test napról napra kőzelget az el feseshőz.“21) A fenéken ólálkodó reltenetes sárkány pedig a pokolnak torka, mely az emberre agyarkodik; a bokor tetején lévő méz a világ gyönyörűsége, mely következtében igen sok ember meg- csalatva rohan a maga vésziébe.22)

Majd azután más példázatot mondott Barlám. A világot szeretők, úgymond, ahhoz az egyszeri emberhez hasonlók, akinek három barátja volt. Az