A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1902-1903. tanévről

dr. Szegedy Rezső: Erzsébet királyné emlékezete

4

sír megdicsőüljön, végtelen kegyelme ép azon évben, mikor nemzetünk a magyar kultúrának a legszebb reményekkel nyújt állandó otthont a nemzeti adakozásból felépült magyar színház felépítésével, s a felébredt Árpád megnyugvással tért vissza sírjába, abban az évben angyali lelket lehelt törékeny emberi testbe, Erzsébetet küldé e világra, hogy a világosvári nagy csapás után is Széchenyi jóslata teljesüljön, Árpád bizodalma valósuljon és Magyar- országot a poklok kapui se dönthessék meg.

S míg e honban Széchenyi — mint Mózes a pusztában — vezérli népét, s á lelkesedésre — mint Józsua kürtszavára Jericho falai — leomlanak az avult rendszer bástyái, s a nemzet Petőfi „Nemzeti dalá“-nak esküjét zúgja, addig Bajorországban boldog egyszerűségben nevelkedik a gyermek, kinek csodaszépségét csakis lelkének erényei múlják fölül ; elmerül kedvelt olvasmányában, védőszentjének, magyarhoni Szent Erzsébetnek életében; érzékeny szive megsiratja a szent asszonyt s imazsámolyán térdelve buzgó fohászában csak arra kéri Istent, vajha egykoron annyi jót tehetne a szenvedő emberiségnek, mint védőszentje. Nem sejtette még akkor, mily hivatást szánt neki az Úr azon népnél, melyből Szent Erzsébet született.

A nemzet törekvését siker koronázza; ujjong a nép, hogy bilincsei lehullottak, ujjong a magyar szabadság, hogy kivívta jogait; de a rövid mámor örömét csakhamar mély gyász váltja fel: a sötétség hatalmai, az ármány és árulás, majd „észak vad árnyai“ siralomvölggyé változtatják e hont s csak Jeremiás panaszaira nyílik ajkunk. — Széchenyi úgy látja, hogy nem első jóslata teljesült, hanem a későbbi, mely forradalmat és gyászos bukást hirdetett e nemzetnek; lelke elborul és ki egykoron erős kézzel, biztos szemmel és nagy lélekkel a pusztán vezette népét, a döblingi kórház falai közt töpreng. Az uralkodók udvaraibari mindenütt felhangzik a sújtó ítélet: a magyar nemzet ím lázadó voltáért méltóan bűnhődik. Erzsébet az egyedüli, ki ilyenkor magányba vonul; a szép hajadon felkeresi gyermekkori olvasmányát, s lelkében meggyőződéssé válik a hit, hogy Szent Erzsébet népe nem lehet gonosz, hogy ezt a nemzetet félreismerik.

S íme, a Mindenható közelebb vezeti Szent Erzsébet népéhez.

1853-ban, I. Ferenc József, Ausztria hatalmas császára, leigázott hazánk korlátlan ura, nőül kéri a szép hercegleányt e kérdéssel: akar-e népeinek anyja lenni ?

S íme, mikor a nemzet költője fájdalmasan felkiált, hogy:

..... pusztulunk, veszünk,

Mint oldott kéve, széthull nemzetünk . . .

s egy reménysugár sincs, akkor Erzsébet az egyedüli, ki bizalommal tekint a magyar jövőjére. Valóban anyja lett népeinek, s mint a jó anya leginkább szenyedő gyermekén csüng, úgy az ő nemes szíve is leginkább a sokat szenvedő, sorssujtotta magyar népen esik meg. Megtanulja nyelvünket, hogy a panasz szavai közvetlenebbül jussanak fogékony szívéhez, megismeri történe-