A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1901-1902. tanévről
dr. Kálmán Miksa: Dischka Győző emlékezete
— 10 — nek akarnám beszámítani. Biztosította ezt a sikert első sorban a tanári kar ügybuzgalma és jóindulatú támogatása, melylyel mindenkor résztvett ezen nemes föladatom megoldásában, mert csakis a tanári kar összhangzó erőkifejtésével tudtam úgy fegyelmi, mint tanulmányi tekintetben elérni azt az eredményt, melyről maga a vallás- és közoktatásügyi miniszter ő nagyméltósága — mint azt a múlt évi értesítőben olvashatták — oly hízelgő szavakban adott kifejezést, minők egy intézetnek ritkán jutnak osztályrészéül. Mindazonáltal azt mondom, hogy munkálkodásunk sikere és gyümölcse első sorban az önök kezébe van letéve. Ha önök megnyitják sziveiket a tanári kar intelmeinek, buzdításának, jó tanácsainak, akkor az általuk elhintett mag jó talajra talál és annak sikeres gyümölcsözése az önök javára elmaradhatatlan. Ép azért szívből fakadt érzéssel fordulok önökhöz oly kérelemmel, hogy kötelességeiknek mindenkor pontos és lelkiismeretes teljesitése, a tanulóifjúsághoz illő nyájas, szerény magaviselet által intézetünk jó hírnevét továbbra is fentartani és fokozni törekedjenek, miáltal nemcsak szóval, hanem tettel is le- rójják hálájukat nemcsak szüleik, hanem az azután mindjárt következő legédesebb rokonaik: a tanárok iránt is.“ Figyelme és gondoskodása azonban nem egyedül a tanuló-ifjúságra terjedt ki, hanem a vezetése alatt állott tanártestület tagjaira is. A mi vajmi kevés főnökben van meg, az megvolt benne: nem ismerte az irigységet. Őszinte szívvel örvendett annak, ha valamelyik tanár az irodalom, a nyilvános élet terén sikereket aratott és tőle telhetőleg közreműködött azon, hogy a pécsi főreáliskola tanárai anyagilag is minél fényesebb helyzetben legyenek. Ép oly nemes tulajdonsága volt a szókimondása. Ha megtörtént, hogy valaki olyasmit tett, a mi neki nem tetszett, nem úgy járt el, mint az emberek legtöbbje, kik a helyett, hogy nyíltan megmondanák véleményüket, magukba fojtják azt s a megtorlás módján jártatják az eszüket. Ő egyenesen megmondta az illetőnek a maga megjegyzését és ha az illető az őszinte szóra hajolva, hasonló cselekedettől a jövőben tartózkodott, akkor ennek az incidensnek a kellemetlen emléke mindenkorra el volt temetve. Hasonlóképen el tudott felejteni esetleg szenvedett sértést is, de sohasem felejtette el a neki tett szívességet: tudott hálás lenni. Azon ritka emberek közé tartozott, kik előtt az ígéret szent és ha Dischka Győző valakinek ígéretet tett, akkor nyugodt lehetett az illető, mert ígéretének teljesítésétől nem tartóztatta őt vissza semmi, de semmi. S a milyen becsületes ő volt, ép olyanoknak képzelte embertársait is: könnyen hitt és nehezen, nagy nehezen ábrándult ki valaki iránt táplált jó véleményéből. Mintaember volt a megboldogult, kinek jelszavai: munkaszeretet, kötelességtudás, rendszeretet és jellem voltak s egész élete tanúbizonyságot tesz arról, hogy jelszavaihoz hű volt. A munka embere volt; a tétlenséget csak hírből ismerte és szíve mélyéből gyűlölte. Idejének java részét a vezetésére
