A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1900-1901. tanévről

Iskolai tudósítások - G) Jelentés a művészettörténeti előadásokról

58 ­meg, hol a mászás-versenyben ez alkalommal Papp Ferencz VII. oszt tanulónk nyert újólag ezüst érmet, s e napot az Operaházban előadott „Parasztbecsület“ ez. dalmű meghallgatásával fejezték be. Május hó 28-án fővárosunk nevezetesebb részeit megismerendő, a körutakat, a fontosabb tereket s a Ferencz József rakpartot járták be villamos vasúttal; ugyan­ekkor keresték fel a keramikai, üveg, fa, bronz- és ötvös művekkel gaz­dagon felszerelt „Iparművészeti esarnok“-ot, majd pedig a „Nemzeti múzeum/‘-ot, hol az összes osztályokat: képtárt, archeológiái és termé­szetrajzi tárakat megtekintették; e nap délutánján pedig Budapest szob­rait, a most épült,- apostoli királyunk tulajdonát képező bérházat, a Klotild palotákat, a Lipót-utczában levő városházat s annak dísztermét, végül hajóra szállva, a Császár és Lukács fürdőket tekintették meg, hol késő estig kitűnő katona zenét élveztek. Másnap, május hó 29-én a fővárostól végre búcsút véve, miután növendékeink I. és II. oszt. ülőhelyeiket el­foglalták, a délelőtt 8 órakor induló szémélyvonattal Pécs felé vették útjokat. Útközben Dombovárott tartottak ismét hosszabb pihenőt, honnét a megrendelt ebéd elfogyasztása után tovább robogva s hazafias gondol­kodásban és hasznos ismeretekben gazdagodva, délután 4 órakor érkeztek vissza a szülői körbe. Hogy e kirándulás minden tekintetben sikerült s az aránylag rövid idő alatt növendékeink Budapest összes nevezetességeit is megismerhet­ték s így a kitűzött czél teljesen eléretett, az főleg annak a körültekintő gondoskodásnak köszönhető, melyet intézetünk tanulóink érdekében már elutazásuk előtt kifejtett, s melynek következtében az egész utazás alatt nemcsak kifogástalan ellátásban részesülhettek, de a megállapított pro- grammot is minden akadály nélkül végrehajthatták. G. J. G) Jelentés a művészettörténeti előadásokról. A nmeit. vall. és közokt. minisztériumtól f. é. 20648. sz. a. k. magas rendeletével azon megtisztelő megbízást nyervén, hogy a pécsi állami főreáliskola VII. és Vili. osztályú tanulóinak 12 művészettörténeti előadást tartsak, ezen előadásokról a következőkben óhajtok beszámolni. Nevezett rendelet egész általánosságban szól és nem jelöli meg a tanulmánynak sem anyagát, sem módját. Feladatom megoldása teljesen egyéni belátásomra bízatván, szükségesnek tartom elfoglalt álláspontom igazolására nehány megjegyzést előrebocsátani. A szűkén kimért idő már eleve kizárja a rendszeres műtörténelem és műemléktan tanulmányát s bizonyos szemelvényes vagy vázlatos eljárásra utal.

Next

/
Thumbnails
Contents