A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1897-98. tanévről

Arnhold Nándor: Nemzeti emlékmű

— 23 —

S mind e mellett van a festészeti megoldásnak is egy nagy bökkenője. A festészet ugyanis anyagára nézve nagyon múló természetű s igy az az elutasithatatlan aggály merül fel: vájjon bizhatjuk-e reá olyan művészeti feladat megoldását, a mely hivatva van ezer esztendő dicső emlékeit talán egy második évezred lepergéséig fentartani és hirdetni? Igaz ugyan, hogy a történelmi képcsarnok, — a mint neve is mondja — megfelelő épületet tételez fel, a mely nemcsak a képeket óvja meg a gyors enyészettől, hanem maga is már — ha hivatásának megfelel — hű és méltó kinyomata az eszmének; mégis a tárgyi tartalom beszédes részletezésénél a festészet kizárólagos alkalmazása okvetlenül feltámasztandja bennünk a felhozott aggályokat.

Mindenesetre kétségbevonhatatlan, hogy évszázadokra szóló nagystílű emlékműben nem szabad hiányoznia a szobrászatnak, mely megszokott hivatásánál fogva ilyen esetben kiváló szerepre tarthat igényt. A márvány, a broncz, az az anyag, a mely szilárdságával és állandóságával egyedül képes megzavart művészeti érzékünket megnyugtatni és műélvezetünket teljes mértékben kielógiteni. Mellette azután bátran részt vehet a mű alkotásában a festészet is, sőt a fentebbiekből kitetszőleg ez nagyon kívánatos, mert általa biztosítható a hatás gazdagsága, közvetlensége és mindenek felett hangulatossága.

így tehát eljutottam odáig, hogy a nemzeti emlékmű művészeti megoldása tekintetében szükségesnek mondjam a képzőművészetek mind a három fajának közreműködését, a háromnak helyes kombinálásában látván a nagy feladat méltó megoldásának egyedüli lehetőségét.

E ponton azonban még meg nem állapodhatunk. Fel kell még vetnünk a kérdést: vájjon tehát a tisztán történelmi megoldás teljesen figyelmen kívül hagyandó-e vagy nem forog-e fenn ok a megoldás keretébe való belevonására ?

Tekintettel arra, hogy — a mint érintém — nagyjaink porainak és egyéb történeti ereklyéinknek kegyeletes megőrzésében a múlt iránti hála és tisztelet legközvetlenebb, legegyszerűbb és legnáivabb, tehát legmeg- inditóbb megnyilatkozását látjuk, és tekintettel arra, hogy ezen történeti ereklyékben dokumentáris alapot nyer a művészeti előadás, a mely ilyen esetben hivalkodás nélkül is könnyen ditirambikus szárnvalásra kész és igy annál szívesebben fogadhatja eme reális tanúskodás közreműködését, tekintettel ezekre, azt hiszem, hogy a históriai megoldás nem nélkülözhető.

Nem nélkülözhető különben már azért sem, mert a nemzet összességének szánt nagyszabású és maradandó emlékmű, a melytől azt kívánjuk, hogy valóságos zarándokhelye legyen és maradjon a hazafias kegyeletnek és kiapadhatatlan forrása a honfiúi lelkesedésnek, kell, hogy a legszélesebb rétegekre egyaránt hasson, hogy a finom, művelt lélekre