A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1896-97. tanévről

dr. Kálmán Miksa: Maksay Zsigmond emlékezete

— IV — terjedelmű lett volna, az határozott meggyőződésem, mert a megboldogult tudott dolgozni és szeretett is dolgozni. Örömmel üdvözölte a „Mathematikai és Physikai Társulat“ keletke­zését, mely közlönyével: a Mathematikai és Physikai Lapok-kal tért nyitott nyilvános irodalmi működésének. Itt is a dolognak nehezebb vé­gét fogta meg, feladatok megfejtésével működött közre e szaklapnál. Mathematikai feladatok megoldása sajátságos faja a tudományos munkának. Nem elég ahhoz tudomány. A tudomány csak „fáklya, mely megvilágítja az utat“. Kell hozzá nemcsak széles, szaktudományi látókör, hanem még találékonyság és kitartás is. Máksaynak, mikor egy feladat megfejtésébe belefogott, többé nyugta nem volt. Még a tanórák közt levő 10 percznyi szünetben is, mikor pihennie kellett volna, elővette papirosát és rakta egymás mellé az algebrai jegyeket. Ép úgy volt otthon. Bár makacs köhögése gyötörte őt gyakran, az munkájának abbahagyására nem bírta őt. A rendelkezésemre álló hely nem engedi meg, hogy itt reprodukál­hassam a Maksaytól eredő s a Mathematikai és Physikai Lapok-ban közzétett megfejtéseket Szorítkoznom kell a feladatok puszta felsorolására; a megfejtésük iránt érdeklődőket az említett folyóirat illető köteteihez utasítom. A Maksay megfejtette feladatok a Math, és Phys. Lapok-ban való megjelölési idejük sorrendjében a következők: Bebizonyítandó, hogy a n!0 (n) - 1 - S G) + k G) - í (»)+•••• összetartó, ha « — 1 és hogy összege akkor , j (I. kötet 175. 1.) 1-f« Változtassuk 31-nek reciprok értékét tizedes törtté s az egymásra következő maradékok sorát, mely a következő 15 tagból áll: 1, 10, 7, 8, 18, 25, 2, 20, 14, 10, 5, 19, 4, 9, 28, írjuk hármával öt sorba, vagy ötével három sorba, 1, 10, 7 8, 18, 25 2, 20, 14 1, 10, 7, 8, 18 16, 5, 19 25, 2, 20, 14, 16 4, 9, 28 5, 19, 4, 9, 8 azt találjuk, hogy az egyes oszlopokban álló számok összege mindig oszt­ható 31-el. <■)

Next

/
Thumbnails
Contents