A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola Értesítője az 1890/91. tanévről
Hekinger István: A természettudományok egyetemes haszna
— 6 — A természettudományok szerepkörét az ember művelődés-történetében közelebbről és mélyebb belátással ítélhetjük meg, ha egyes tudományok fejlődésmenetét vázoljuk. A művelődés hajnala óta a számtan az első tudomán}' úgy az egyesre mint az egész emberiségre nézve. A számlálást tizenként vagy ötönkínt az ujjakon kezdi az ember. Ennek segítségével tartja számon a vagyon rendjét, a napok váltakozását, az események és az évek folyását. Ily műveletek által jut az ember az elvont egységek fogalmára és az egységek egybevetése révén tisztán gondolatbeli tevékenységgel alkotja a legrégibb tudományt : a számtant. Ez az emberiség fejlődésének közös vonása, a mit különben a tizes szám- rendszer egyetemessége is határozottan bizonyít. A számtan után a geometria a legrégibb tudomány. Az elvont távolság, terület vagy térfogat fogalmára ép olynemii szellemi folyamat révén jut annak idején az ember, mint az elvont szám ismeretéhez. Természetes, hogy hosszú idő telik el, mig szellemi köre az ily elvontságokra kiképzi magát. A geometriai tantételek és elméletek összessége, melyeket Euklides, Lykurgus politikai és társadalmi törvényczikkelyeihez hasonlólag mértani törvénykönyvvé állított egybe, sem egy embernek, sem egy századnak a müve. Sok elme nagy időn át foglalkozott vele, mig az igazság érvényre emelkedvén, rendszerbe foglalható lett. Az emberi elme ezen alkotásai bármi figyelemre méltók, művelőik csekély külső megfigyelések mellett tárgyukat magukból merítették. E tudományok kiválólag subjectiv jellemüek, minélfogva a deductionál egyéb szellemi műveletre nem igen szorultak. Az ember fürkésző tehetségének csak egy részét foglalkoztatják, búvárkodó tehetségünk teljes kifejtését nem követelik. E tudományok, mint egyéb abstract tudományok, minő a logika, metaphysika, kiválólag a deductiótól függnek. Az objektív tudományok számosabb és változatosabb elmebeli műveleteket kívánnak, a melyekhez az emberi értelem csak lassanként törődik. Az ókoriak fizikája a csodák valóságos lajstroma volt. Meleg, hideg, száraz, nedves mindazon szerepköröket lejátszották, melyet nekik a képzeletnek kiosztani tetszett. A chemiában felületes, téves és szeszélyes észíeletek, éretlen, a tényéktől elrugaszkodott deduc- tiok jellemzik hosszú időn át e tudományokat. Plato például csupa feltevésből komolyan hitte, hogy az italnak a tüdőn kell keresztül menni. A mi tapasztalatok ez időközben fölmerültek, úgy a tudományra, mint a közjóra nézve majdnem nyom nélkül tűnnek el.
