A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola Értesítője az 1886/7-ik tanévről
23 ez aztán őt a kifejezés utján a belélet teljes körének felfogására s önmagába olvasztására segítse. Az ének és zene hatása semmi más művészeti ág hatásával erőre nézve össze nem hasonlithaté; azonban tartósságra minden más fölülmúlja. A hang csak pillanatnyilag hat; felkorbácsolja az érzéseket, de képzeteket, gondolatot nem közölvén, hatását állandóvá tenni nem tudja; igy a jellem fejlesztésére épen nem hat. Valamennyi szellemi erőnk a képzetekből épül fel; ezek felett a hang nem rendelkezvén, sem a gondolkodást sem az ítélést nem foglalkod- tatja. Ezért mondhatni Bruno Meyerrel, hogy a szellemi élet hordozására legalkalmatlanabb épen a zene, mert ez positiv ismeretek tartalmával teljességgel nem érintkezik, ennélfogva szabály szerint felette egyoldalú és ingó szellemi existentiát teremt. Továbbá, hogy ez az egyszerű alapja azon elvitázha- tatlan ténynek, hogy a zene szakemberei minden praktikus ügyben bámulatos gyámoltalanságot s minden fontos és általánosan ismert dolog körül határtalan tudatlanságot árulnak el legtöbb esetben stb.*) Ugyancsak ő utánua legyen itt megjegyezve, hogy valamennyi hangszer közt épen a legelterjedtebb: a zongora az, mely a mai zeneoktatás hiányosságának okául tekinthető. Mig az éneklésnél és a legtöbb hangszeren meg kell teremteni a hangot, miáltal azt művészien színezhetni, addig a zongorán készletben vannak egymás mellett, egyetlen billentyű-nyomás eredményei. Még a zongorával rokon hangszereken is nagyon sok félekép módosíthatók a hangok, csak épen a zongorán állanak elő az érintésre mindig egyenlő erővel, egyenlő terjedelemben és csak azáltal módosíthatók, hogy vagy gyorsan ütjük, vagy pedig a harmónia által igyekezünk hatást kelteni, a mi sikerülhet; mert a hangok tetszés szerinti választékban készen vannak.**) Azért ez a hangszer legalkalmatlanabb minden egyéb közt arra, hogy az érzéssel teljes hang titkaival megismerkedhessünk. E czélt nem éri el az aesth. nevelés, hacsak tisztán az ének és zene gyakorlati részére szorítkozik; nem elég a növendéket csak a gyakorlati készségre segíteni, mert ezzel a zene lényegét épen nem ismertették meg vele, hanem a mennyire az idő engedi a zene elméletére is kell terjeszkedni; meg kell ismertetnie az ének és zene természetes kapcsolatát az érzésekkel, valamint a harmonia törvényeit. Sőt valamely hangszer biztos kezelésére sokkal több idő kívántatik, mint a mennyit a szellemi haszon érdemel, melyre általa a növendék szert tenne; egyáltalában tisztán csak az ének gyakorlására szorítkozva is, a nevelés a szép egész világát föltárhatja a növendék előtt, amennyiben t. i, hangban nyer anyagot. Tehát általában mondhatni, hogy az aesth. nevelésnek nem feladata s czéljaira nem nélkülözhetetlen, hogy a növendéket hangszereken játszani megtanítsa, de annál fontosabb hivatása az élő hang ápolása által oda hatni, hogy a növendék szive és tekintete ezen a téren is mindig a valódi szép felé irányuljon. *) B. M. Aus der Aesth, Paed. 82, l. **) u. o. 75. 78. I.
