A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola Értesítője az 1886/7-ik tanévről
11 körbe csoportosítja s ezáltal a hatást lényegesen emeli, továbbá a magokban közönséges vonások újabb meg újabb, a természetben tán épen elő nem jövő csoportjait hozza létre, miáltal uj eszméket fejez ki. Ezért a természet szemléltetése, és pedig az aestb. nevelés kívánalmainak megfelelő szemléltetése mellett a szellem azon erői kifejlésére, melyek által a szép ideáljához emelkedhetni, a képzőművészetek tanulmányozása is nélkülözhetetlen. A képzőművészetek feladata épen az, hogy a létező világ vonásaiból egy uj világot teremtsenek. De vájjon az individiumot mi segítheti inkább arra, hogy ezen uj világba emelkedhessék és ezzel lerázza magáról a való világ bilincseit: az érzékiséget, mint épen magának a képzőművészeteknek és törvényeiknek alapos ismerete! A természet minden természeti szükségünk kielégítését kellemes érzéssel kapcsolta össze. Ezenkivül pedig rajtunk és kívülünk mindent magoknak a tárgyaknak czéljaival annyira összbangzó alakkal látott el, hogy e kapcsolat tiszta észrevétele bennünk mindig kellemes érzést kelt. A szépség és czél- szerüség elválhatatlanok a természet tárgyaiban; akár merre tekintünk, mindenütt a szép tárgyak kellemes benyomásai lepnek meg, mennyivel inkább lepték meg azok az embert, midőn általában közelebb állott a természethez, mint ma. A természet volt az emberiség első aesthetikai nevelője. Bizonyos, hogy a szép hatása akkor lesz általános, midőn az emberek fölismerik a természet útmutatását és minden hasznosban szépet is fognak keresni. A fejlett szellemre nézve azonban a szép önczél, s igy a képzőművészetek nemcsak a közönséges értelemben vett czélszerüséggel kapcsolatban, hanem ettől függetlenül is iparkodnak ezt a czélt megvalósítani. Épen azért nevelőink a képzőművészetek, mivel a czélszerüséget széppel párosítani csak akkor tudjuk valóban, ha a szépet önmagáért ismerni és kedvelni tanultuk. A művészet a természetet utánozza; minden vonását a természetből veszi s a természet törvényei szerint használja; ezáltal minket a természethez vezet vissza s mintegy rákényszerit, hogy ebben mindenütt az eszme és alak kapcsolatát kutassuk. A művészet azáltal, hogy a legigénytelenebb tárgyat is olyan alakban állítja elénk, milyenben annak a tökély fokán lenni kellene ; szóval, mindent a maga eredeti meghatározottságához igyekszik visszavinni: felhívja figyelmünket mindenre, még a legcsekélyebbre is, a mitől talán az élet és tudomány soknemü érdekei egészen elvonnának, és igy e tekintetben visszavezet azon állapotra, melyben a természet szépségei az embert folytonos derültségben tartják vala. Másfelől azonban azáltal, hogy a természetből vett vonásokat újból combinálja: a szépnek egészen uj, egyedül a természetben soha föl nem található terét nyitja meg előttünk. A belélet és minden nyilatkozás! módja, valamint a természetben minden dolog és a maga rendeltetése közti kapcsolat szigorúan meghatározott törvényszerűségnek van alávetve. E törvényszerűségre csak a fejlett szellem jött reá és csak annak felismerése segítette egyrészt a természet szépségeinek 2*
