A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola Értesítője az 1884-5-ik tanévről
23 igy szól Faust a szellemhez, egész biztouságban lévén arról, hogy ily perez nem jöhet soha. Valódi megelégedést az ördög soha sem fog nyújthatni. Az ördög most mindent elkövet, hogy czélját elérje. Először is Auerbach pinezéjébe vezeti Faustot, azt hivén, hogy ez is elég lesz lelkét eltántorítani. De midőn Faust az itt látottak fölött csak még inkább elkeseredik, a boszorkánykonyhába vezettetik, onnan azonban szintén kedvetlenül távozik. De a varázsital mégis hatni kezd, az érzékek mind nagyobb hatalmat gyakorolnak íölötte s felkiált: „ ................ A nő ily szép-e ? H át minden üdvestől a menny Egy testbe szállt, mely ott pihen ? S való, hogy ez a földön éljen ?“ Az ördög ezután csakhamar alkalmat ad neki Margittal találkozni. Lelkének jobb fele azonban győzelmet arat s Faust, ki eddig csak gúnyolni tudta a szerelmet, most őszinte vonzalomra gerjed a leányka iránt. Az ördög azonban nem tágít; Faust vesztes marad a harezban, melyet a férfiúi becsületesség vívott egy áldatlan szenvedéllyel. De nem sokáig tart e fel- hevülés; higgadtan kezd gondolkodni s keserű megbánás marczangolja lelkét. Itt is tehát Mephiszto a sajátképi elkövetője a bűnnek, mert ez unszolja hősünket elkövetésére. A férfi karjaiba dobja a leányt, hogy igy Faust fölött még inkább uralkodhassák. Ezért ecseteli oly élénk színekkel Margit fájdalmát, midőn Faust érzéki vágya elől az erdő csendjébe menekül. Faust hallgat a gonosz szellemre, visszatér a magányból, újra meglátja Margitot s midőn ez azt kérdi szerelme tárgyától, hogy: hisz-e Istenben ? kitérőleg felel, hogy: szive a mindenség iránti szeretettől lángol. Midőn később Faust tudomására jut, hogy Margit, kétségbeesésében gyermekét megölte s ezért most a börtönben várja elitéltetését: megparancsolja Mephisztonak, hogy ez őt azonnal Margitja elé vezesse. S midőn látja, hogy egykori kedvese a börtön szalmáján kénytelen fetrengeni, mélyen érzi tettének egész borzasz- tóságát és az általa okozott szerencsétlenség megrázó hatását; de megtanulja egyszersmind, hogy valami magasztosabb is van a földi életnél s hogy az ártatlan lélek, ki csak őszinte szerelme s odaadása miatt követte el a bűnt, Isten kegyelmében bízik s a büntetés elengedését egyedül 0 tőle várja. íme, a tragikum. A szelíd, naiv leány, ki ártatlanságában hitelt ad csábítójának, hosszas lelkifurdalásával, majd végre életével lakói könnyen- hivüségeért — de lelke megtisztul s előttünk a nemes szelídség varázsában jelenik meg. Másrészről Faust is, bár nem képes bünterhelt szivét az éghez emelni, -de érzetében van annak, hogy ezen ballépése első és utolsó egyszersmind;