A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola Értesítője az 1884-5-ik tanévről
9 kezdetben orvosi szigorlatait befejezni, majd ismét a tanári pályára lépni; de habozása s egyéb közbejött akadályok miatt szándéka nem teljesülhetett. Egészen a költészetnek szenteld tehát magát. Majd Becsben, majd ismét Stuttgartban tartózkodék, beutazta Ischlt, Gmundent, úgy szintén az osztrák Alpeseket; de annak tudata, hogy még mostanig sem tudott biztos életpályára vergődni, lelkét mind jobban elkeserítő, nagyobb és nagyobb aggodalmakkal tölté el. Tekintete ama saját- szerű búskomorságot tükröző vissza, mely oly aggodalomkeltő. És ezen búskomorság még inkább növekedett, midőn később a philosofiai és egyháztörténeti tanulmányokba mélyedéit. 1843-ban szeptember 9-kén így ir egyik levelében: „Mein gegenwärtiges sehr eifriges Studium ist das alte Testament, wozu ich mich unaufhaltsam gedrungen fühle und selbst einen grossen Theil der Nächte dazu verwende.“ Ugyanezen évben prológot irt Károly főherczeg félszázados örömünnepére, melyért őt a főherczeg aranyéremmel ajándékozá meg — oly kitüntetés, melyre csak koronás fők és a sou- verain házak tagjai tarthattak igényt. 1844. márczius havában Badenbe utazott, az itteni zajos élettől remélve üdülést. Julius havában ereje mindinkább hanyatlani kezdett és elkívánkozott oda, hol „nincs kétkedés többé és nincs gyűlölet.“ Ily körülmények közt jelent meg eljegyzésének hire a majna-frank- furti polgármesternek lányával. Hogy családi tűzhelyét megalapíthassa, szerződést kötött a Cotta-féle könyvkereskedéssel, mely szerint ez a költő összes műveit húszezer forintért megveszi s az összeget több részletben fogja kifizetni. Csak később vette barátaitól azon értesítést, hogy a szerződésben a tőke kamatositásáról említés sincs téve, hogy tehát a rendes jövedelemről egyelőre újból le kell mondania. Most végtelen levertség vett erőt költőnkön. Mély, lélekölő gondolatok nyomultak agyába s untalan azon rögeszme gyötörte lelkét: ha vájjon képes lesz-e jövőjét biztosítani, képes lesz-e szeretett arájának az élet prózai bajától ment jövőt nyújtani. Mélyen és mélyebben hatol leikébe a búskomorság, a kétkedés fekete démona s többé el sem hagyja. Álmában is azt súgja fülébe: miként él meg leendő hitvesed ? Aludni nem képes. Nagy, heves léptekkel méregeti kicsike szobáját. Csillapitani óhajtja agyidegeinek lázas lüktetését. Pejéhez kap végre s megpillantván leghívebb barátját, régi hegedűjét: kezébe veszi ezt, másikba a vonót s szivmetszö hangokat csal ki a húrokból. Saját benső világa tükröződik vissza e hangokban. Mintha merő sziv- szaggató fajdalomból állana e világ; mintha csupán bú és keserv venné körül az emberiség szivét: oly megrenditőleg hangzanak panaszának akkordjai. Szédítő magaslatból mély örvénybe tekint, mely örvény tele vau sziszegő 2
