A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáltanoda Évi Értesítője az 1880-81. tanév végén
22 fogva eredeti helyzetébe ismét visszatérhet, hogy az előbb említett s újra fellépő szívó és nyomó erők folytán rezgését folytassa. Ezen nézet, azt hiszem, az említett kísérletek alapján bővebb magyarázatra és bizonyitgatásra nem szorul, legalább egyelőre; a későbbiekben pedig látni fogjuk, hogy milyen könnyen és világosan lehet belőle a sípok hangtüneményeinek még azon bonyolult eseteit is megfejteni, melyeket eddig vagy épen nem, vagy igen hiányosan magyaráztak. Itt csak azon esetre akarok még vonatkozni, midőn a nyelvsípokat nem fúvás, hanem szívás által szólaltatjuk meg. Ezen alkalommal először is a levegőt a légkamrából szívjuk ki; ezt a sípcsőben levő levegő pótolni igyekezvén, a nyelvet a légszekrény felé nyomja és egyúttal a légszekrénybe ömlik, miáltal a sípcsőben hasonlókép légritkulás támad s a nyelv rugalmassága, valamint a sípcsöből a légszekrény felé rohanó légsugár szívó erejénél fogva ismét visszacsapódik, s i. t. Ennyit röviden a hang keletkezésének lényegéről, illetőleg a rezgő mozgást eszközlő okról. Most a keletkezett hangot vegyük vizsgálatunk alá. 2. A hangalakulás lényege. A sípcsővel felszerelt nyelvsíp megszólalásakor három hangforrás szerepelj u. m.: a nyelv rezgése, a sípcsőbe periodikusan ható légáramok lökése és végre a sípcsőben foglalt légoszlop álló rezgése. A periodikus légrohamok a másik két tényező rezgési állapotát tartják fenn, ezek pedig együtt ismét a síp hangmagasságát határozzák meg. Nézzük először a sípcső légoszlopának rezgési állapotát. Erre nézve a határrétegek rezgési állapota irányadó. Valamint a sípcső felső végénél vagy legalább ahoz igen közel — mint tudjuk — csak természetes sűrűségű réteg alakulhat, úgy hasonlókép a sipcső fenekén, csak olyan réteg foglalhat helyet, melynek rezgési állapota a slpcsőbe periodikusan tóduló légáram ritkulást és sűrűségi változataival teljesen megegyez. Hogy ez igy van, nemcsak abból világos, hogy más esetben az álló rezgés alig képzelhető, de kisérletileg is bebizonyítható. — Ugyanis, ha bármely síp — tehát mind nyelv-, mind ajaksíp •— sípcsővének felső rétegében befúvás által állandóan sűrítést, vagy szívás által állandóan ritkítást eszközlünk, törekvésünk a sípot hangzásra indítani teljesen meghiúsul. Fölül tehát a sípcsőben mindenkor rendes sűrűségű réteg foglal helyet, alul pedig csak váltakozó sürüsitésekben és ritkulásokban rezgő légréteg jelentkezhetik; minthogy pedig befúvás alkalmával a légáram-okozta ritkulásban a légrészecskék felfelé szívás esetében pedig lefelé haladnak, következik, hogy a befúvás áltál előállitott álló hullámokat képzelt csomó (2., 3., 4. ábra), a szívás által létesített hullámokat pedig képzelt rezgési maximum fogja jellemezni. (5., 6.,
