A Szabad Királyi Pécsvárosi Reáltanoda második programmja 1858.
Ellenzi-e az egyház az ipart és a szép művészeteket? „Csak pgy elem van, mely elég hatalmas mindent legyőzni, és ez a vallás; és egy munkás van, ki elég erős, bátor, önhaszonlesés nélkül mindenre válalkozni, és mindent végre hajtani: és ez az egyház, mely nélkül semmi szép, észszerű, és tartós nem létesíttetett.“ Veuillot Lajos. Számtalan a ferde fogalom és nyilatkozat a reálintézetekről; ezért mellőzve más értekezést legczélszerüebbnek tartom a reálintézet nemes föladatáról szólani. Vannak ugyanis, kik ezen név hallatára „reál“ olyan intézetet képzelnek, mely csupa tőzséreket, anyagias embereket nevel, holott bizonyos, hogy ennek, ép úgy mint bármely más intézetnek czélja: nevelni ifjakat, kik szolgálatot tegyenek az egyháznak s hazának, miért is az egyház mindenkor pártolta az ily intézeteket, és az azokkal Öszvekapcsolt művészeteket. Az egyház mindent, mi az Isten dicsőségére és az emberek üdvére szolgál, fölkarol, és azért az ipart mindenkor pártolta azon nagy haszon miatt, melyet ez a külső isteni tisztelet emelésére szerez: hisz a hajoló zene, a fönségesen épült templomok, remek képek és szobrok mind az Isten dicsőségét hirdetik. Mindezen szép művészetek — melyek a bölcsészeinél csak czimül használtatnak — a reáliskolák tárgyait teszik. — De hogy is lehetne közönyös az egyház az iparosok iránt, midőn ezen osztályt maga Jézus szentesítette, sz. Józsefet választván nevelőatyául, apostolait is nem a bölcsészek, hanem 1*
