Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1941

VII. Adatok az 1941/42. iskolai év történetéhez

54 Az egész csodálatos hegyoldalon élt, pompázott, tobzódott az élet: a diadalmas tavasz. Közben gyakorlatozó zrínyistákkal és kiránduló ötödikesekkel találkoztunk, de nem érdekeltek bennünket, mert lenyűgözte lelkünket a természet ezer szépsége és csillogó káprázata. Amint felfelé haladtunk, a nap leolvasztotta hátunkról a kabátot, s mi kipirult arccal, verejtékes homlokkal és vidám lélekkel érkeztünk meg a lapisi vadászházhoz. Itt megállapodtunk, mert eredetileg ez a hely volt kirándulásunk végcélja. Élvezettel szívtuk tüdőnkbe a felséges friss levegőt, és gondtalan vidámsággal sütkéreztünk a nap pazar sugárözönében. Valósággal újjászülettünk testben-lélekben. Nem is csoda, hiszen a Mindenható megérintett bennünket az örökélet földi jelképével, a tavasz új életre hívó varázsvesszejével. Még játékunk is akadt: egy fiú kötelet hozott, s ezzel próbáltuk ki az iskola bilincseiből felszabadult testünk féktelen erejét. Tízóraiztunk. Gyorsan végeztünk a háborútól kidekázott elemózsiával, majd eredeti tervünktől elállva, tovább indultunk. Vonzott bennünket a vadvirágos Mecsek és a régen élvezett szabadság. Büdöskút felé vettük útunkat. Az ösvény menetelesen ereszkedett lefelé. Gyorsan haladtunk, mert a lejtő siettette lépésünket, az északi oldal nedvessége pedig sikossá tette az utat, néha bizony lábunk kicsúszott alólunk, s mi „nadrágféken" siklottunk le a lejtős hegyoldalon. De sebaj! Egy kirándulás megér ekkora áldozatot! Büdöskútnál a forrás hideg vizével enyhítettük szomjúságunkat. Jól is esett a kristálytiszta, jéghideg víz a hosszú út és a jó étvággyal elfogyasztott tízórai után. Itt elszéledtünk, játszottunk, lasszót vetettünk, fára másztunk, kitomboltuk magunkat a kegyetlen tél és zord tavasz hosszú szobafogsága után. A természet ezen a részen egészen más volt, mint a déli oldalon. Sötét árnyékok és hűvös, zord mélységek váltakoztak, a napfény csak itt-ott, magasról hullott alá, és szinte elfáradt, mire a nedves, hűvös földre ért. Szép volt itt is, de tavasszal mégis csak szebb a napos oldal! Lejárt a kitűzött idő, haza kellett indulnunk. Szomorúan szedtük össze magunkat, és indultunk a város kőrengetege felé. A déli lejtőn még egyszer megfürödtünk a fényben, a virágillatban, a madárdalban és a tavasz pompázó, káprázatos színeiben, majd amikor kiértünk a kopár Bárány-útra, a hadikorlátozás ellenére is jó ebéd reményében siettünk édes szüleink ölelő karjai közé, a szép emlékeket pedig féltett ékszerként szívünkbe zártuk, hogy zord téli napokon elő-elővéve őket elgyönyörködjünk bennük. Május 16-án Horvát Adolf szaktanár és Nyolczas Ipoly osztályfőnök vezetésével tanulmányi kirándulásra mentünk a Littke-pezsgőgyárba, hogy gyakorlatban is szemlélhessük azt, amit a vegytan keretében a pezsgőgyártásról tanultunk. Hosszú lépcsősoron keresztül jutottunk le a hatalmas pincébe, melynek rengeteg elágazó folyosója egy külön kis földalatti világot alkot, A fal mellett mindenütt lépcsőzetes állványok álltak, megrakva palackokkal. A palackokban — mint a vezető gyári alkalmazottól értesültünk — silány bor van, melyet cukorral kevertek össze, dugaszolás után for-