Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1941

III. A Ciszterci Rend jubileumi ünnepségei Pécsett

22 — Ötszáz diáktestvérem nevében szólok Hozzád, Te Magyarországi Ciszterci Rend, Te nevelömesterem, ötszáz diák szíve dobog érted és az én ajkamon ötszáz pécsi diák hódolata, szeretete száll feléd! — Boldogok vagyunk, mi pécsi diákok, hogy köszönthetünk Téged és boldogok vagyunk, mert abban a pécsi egyházmegyében köszönthetünk, ahol először vetetted meg lábadat, ahol először vágtad kapádat a szívós, de mégis engedelmes fekete magyar rögbe. — Most is halljuk az ásók, fejszék, kapák csattogását. Cikádor, Bátaszék felől most is hallatszanak ezek a hangok, melyek végigvágták a századok levegőjét és most fölöttünk összeölelkeznek az imádságos magyar égbolton és itt zengenek szívünkben is! Ezekből a hangokból muzsikál a ciszterci mult, ciszterci szellem önzetlenül dicsőséges szava. Ezekből e fizikai és erkölcsi fejszecsapásokból kihalljuk a lelkek erdeiből kidőlt korhadt fák robaját, közben meglátjuk a szétrebbenő viharmadarakat, a bűnöket, melyeket futásra kényszerítettek a ciszterciek. Halljuk a felnyögő parlagok sóhaját, melyekbe belemélyül a ciszterci akarás nemesítő kapája. De meghalljuk azokat a csapásokat is, melyek a műveltség tarlóját vágják s amelyek nyomán a tudomány cserjéi, fái, bokrai, virágai burjánzanak fel. Megművelt lelkek, kiirtott erdők, lecsapolt lápok jelezték a ciszterciek útját. — Igen, de ezekre az ásókra, ezekre a kapákra és ezeket a szeszámokat forgató kemény ciszterci kezekre más feladat is várt. A magyar földnek szüksége volt új Jordán folyóra. Ennek medrét kellett kivájni és beleárasztani a hit és igazság vízét. S amint az Ür Jézus meghajtotta fejét Keresztelő Szent János keresztvize alatt, úgy kellett a magyar földnek ez a Jordán folyó és úgy kellettek a Keresztelő Szent Jánosok is! Ezek a szent, önzetlen férfiak voltak a szerzetesek. Kereszttel, feszülettel előretörő dicsőséges, de gyakran vérző soraikban ott küzdöttek a ciszterciek is. — Behatoltak feszülettel a kezükben az embertömegekbe s ezzel a feszületostorral pányvázták, szelídítették a fékteleneket és irtották a bűnöket. A pogány áldozókövek sejtelmes bűnös sötétjéhez, odavarázsolták Krisztus misztikus, üde fényét. A bűnök áldozati fehérlova helyébe az áldozati bárány tisztasága s gyapjának hófehérsége lépett. — A kereszt pedig egyre feljebb ívelt a magyar égre, de néha-néha támadásban volt része. Ilyenkor a hordozóinak is menekülniök kellett. Először a föld durva népe, az erőszak kisarjadása, a tatár, majd a török elől kellett futniok. A föld számára Iehorgasztott fővel, de az Ür számára felemelt fejjel erős lélekkel és bizakodó szemmel mentek azon az úton, azon az ösvényen, melyet számukra Krisztus a zür-zavarban kijelölt. Éjtszakák síró magányában hangzott zsolozsmájuk, beleolvadt a zengő szél orgona-szavába. Kis szent jános-bogárkák voltak ők, a keresztény civilizáció lámpásai, mécsesei. — A kolostorok zsongó termeibe, kis szürke, de mégis meghitt, meleg celláiba belebúgott a pogány szava. És könnyeztek a falak és hulltak a szent könnyek azokért, akik mégis ottmaradtak, akik vértanuk lettek Krisztusért, magyarságukért névtelenül és szentül. A három félszázad zűr-zavarában eltűnt nevük hallatszik fel most lelkünkben. — Azután a pogányság egyre fogyó, kopó ereje végleg lehanyatlott. Kisütött magyar egünkre az arany nap, a nagy holdas éjtszakákon pedig újra a kereszt diadala muzsikált a magyar rónák felett. — Kemény lépések hangzottak fel ezekben az éjtszakákban, új erőre kapott a ciszterci rend. Az új országépítés kemény és szilárd pillérei, a kereszténység pajzsai és a* kultúra védőoszlopai lettek. — A lelkek pedig feltörő ujjongással futottak hozzájuk. Nagy Alleluják nyomták el a pogány nyomában járó káromkodást, imádságok szálltak az Ürhoz és a régi fész-