Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1941

III. A Ciszterci Rend jubileumi ünnepségei Pécsett

23 kekbe visszaköltöző ciszterci lelkek boldogan ölelték magukhoz azokat a magyarokat, kik Krisztus lelkének tavában fürösztötték arcukat. De az új erőnek mindig vannak irigyei, mindig támadnak rágalmak és mindenfelé ott kószál az az ördögfalka, mely a Krisztus-keresztet hordozókat a sárba akarja rántani. — így volt ez II. József alatt is. Mikor az uralkodó rendelete lekényszerítette őket a magyar talajról, mikor felszaggatták azokat a gyökereket, melyek oly mélyen gyökereztek már a magyarság szívében és lelkében, hát fájó lélekkel áldották meg ezt a földet és távoztak másodszor is Isten és a magyar művelődés fellegváraiból. — De mit törheti le a kínnal, szenvedéssel edzett életet? Mi irthatja ki az élniakarást, a való életben már megszilárdult fel-feltörő és nemes úton járó organizmusból — szervezetből? Semmi! A ciszterciek tehát újra visszajöttek. Visszavezérelte őket az Ür Jézus magyar keresztje, melyet azért rendelt az Ür, hogy égessen bennünket mindig, hogy kiáltsunk mindig őhozzá, ha valami fáj, mert mi magyarok vagyunk. Ez kísérte őket is az ország határain túlra, ez vezérelte vissza is őket; visszajöttek hát, mert a magyar föld suttogása fülükbe jutott újra. — Itt vannak tehát most is; 800 év fáradságos, nehéz küzdelme van mögöttük, de mögöttük áll az a nemzedéksor is, mely belőlük virágzott ki és amelyik bennük teljesedik a szebb, keresztényebb, magyar jövő felé. Ez a nemzedék mi vagyunk. — Amikor a 800 év megdöbbentően komor ái nyékában az arcodra nézünk Te Ciszterci Rend, szemedben valami csodálatos fiatalságot látunk, rajtad valami elszánt boldog mosolyt veszünk észre. Mi tudjuk, hogy ez a munka édes örömének mosolya. — örülnénk, ha pályakapunkban a mi arcunkra is felderülne majd ez a mosoly, mely jóságos, ráncos, de mégis fiatal homlokodon honol. S örülnénk, ha a mi homlokunkon is ott ragyogna állandóan a kereszt tüzes jegye! — Tudom és érzem, hogy diáktársaim is velem gondolkodnak és ezért azok, akik még majd itt maradnak a napsugaras tiszta falak között, itt a tantermek nevető csengésében nagyobb megilletődéssel fognak dolgozni, mert a munka imádság, mely az Ürhoz szól, mely ott pezseg a földmívelő jobbjában és ott imádkozik szellemiségünket hordozó lelkünkben is. — Mi ígérjük a rend 800 éves fennállása alkalmából, hogy dolgozni fogunk s imánkat meg fogja hallgatni az Ür. — ötszáz diák ünneplését és hódolatát hoztam neked, Te 800 éves Magyarországi Ciszterci Rend. És a felém villanó szemek fénybogarán keresztül megláttam, hogy diáktestvéreim szíve visszadobbant szavaimra. Ez a meleg dobbanás és lüktetés, bátorít arra, hogy mindnyájunk nevében így imádkozzam, fohászkodjam: — Áldd meg Uram a Ciszterci Rendet, adj neki bölcs vezetőket, új Szent Bernátokat, névtelen szerzetes katonáinak meg örök dicsőséges glóriákat. — Uram hallgasd meg imádságomat, mennynek Királynéasszonya, a magyaroknak és a cisztercieknek régi Pátrónája, légy közbenjárónk az Ürnál! A műsort méltóképen fejezte be Beethoven: Isten dicsősége c. grandiózus alkotása, amelyet a száztagú intézeti énekkar és a negyventagú zenekar adott elő pompás felkészültséggel Nyolczas Ipoly betanításában és vezénylésével. A sokáig felejthetetlen ünnepség a Himnusz eléneklésével ért véget. Akik részt vettek benne, azok megjelenésükkel hitet tettek arról, hogy a ciszterciek nyolcszáz esztendős jubileuma nemcsak az ő szűkebb családi ünnepük volt, hanem ünnepe a városnak, a vármegyének és minden igaz magyar embernek és ünnepe volt az egyetemes magyar kultúrának is.