Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1940

V. Adatok az 1940/41. iskolai év történetéhez

82 amikor gyorscsapatunk végigszáguldott az utcán. Olyan büszkén ültünk gépünkön, mintha Bukarest ostromára indultunk volna." Míg a kerékpárosok gépeiken igyekeztek céljuk felé, „mi többiek — írja H. L. — mintegy negyvenen, zajongva kászálódtunk föl a gépkocsikra. Már a Mecseken jártunk. Minél feljebb mászott a dohogó gép, annál csendesebbek lettünk. Éreztük mind, hogy valami csodálatosan gyönyörű van körülöttünk, valami: hozsannázó virágok, csattogó madarak ... az Isten . . . Nekünk pedig hallgatnunk kell! Lapisnál szálltunk ki. — Föllobbant a nap, tűzőn, hirtelen. — Éljen a kirándulás! Induljunk már! . . . Na, te nem halsz éhen! ... — Halló, figyelem, fiúk! Én leszek az elővéd, Fábián tanár úr az utóvéd! Senkise rohanjon! Gyerünk, indulás! — Hát ha nem lehet előre rohanni, majd oldalt szaladunk! Be az erdőbe, vissza az útra, elesni, versenyt fütyülni a madarakkal — ez volt az élvezet!" És a kerékpárosok? „Mecsekszabolcs után — írja tovább M. S. — befutottunk a vadregényes Mecsek gyönyörű rengetegébe. A nap vakító fényözönt árasztott a hegyoldalra, a fák üdezöld levelei kacagva játszottak a csalfa napsugárral, az út mellett kis patak csörgedezett, s annak kristálytiszta vizében szikrázva táncoltak az aranyos napsugarak. A lombok között egy rigó andalító hangversenyt adott párjának, s tele volt a természet élettel, színnel, hanggal, zenével, költészettel, művészettel. Mintha annyi hideg nap, rossz idő és borús égbolt után kárpótolni akarta volna magát a mulasztottakért. Egészen lelassítottunk, nesztelenül siklottunk tova. Megfürdettük lelkünket a fényben, dalban, a természet szépségeiben, és elbűvölve élveztük a Mindenható csodálatos teremtő erejét.. . Valamivel több, mint egy óra alatt tettük meg a gyönyörű, 17 km,-es utat Sikondára. Amint megérkeztünk leheveredtünk, egyet pihentünk, keveset ettünk, majd kijavítottuk a sérült kerékpárokat. Mire a gyalogosok megérkeztek, már pihenten, vidáman fogadtuk őket. Ügy örültünk a viszontlátásnak, mintha egy hét óta nem láttuk volna egymást. A gyalogos csapat fáradtan telepedett le, de amikor Nyolczas tanár úr megengedte a fürdést, megelevenedett az egész pihenő tábor. Hirtelen elszállt minden fáradtság, az izmok rugalmassága visszatért, kigyulladtak az arcok, szikráztak a szemek, és megtelt hancúrozó, lubickoló, úszó fiúkkal a nagy medence. A nap forró sugarai szivárványszínekre törve vibráltak a medencéből felfreccsenő vízcseppeken és zuhatagokon, a langyos víz bársonyosan ölelte körül testünket, s fölöttünk az ég fenséges, felhőtlen, kék kupolája domborodott. Üsztunk, labdáztunk, gondfeletten tomboltunk, s szinte éreztük, hogy a természet csodálatos ölén a hosszú téltől és szobalevegőtől elgyötört testünk-lelkűnk újjászületik. Nyolczas tanár úr parancsára kiszálltunk a medencéből, napoztunk, a parton heverésztünk, később felöltöztünk, majd farkasétvággyal ebédeltünk, ebéd után pedig egy fél órát teljes csendben pihentünk. Csak pihenés után érkeztünk meg lélekben igazán Sikondára, mert addig csupán a fürdés és evés érdekelt bennünket a gyönyörű erdőkoszorúzta fürdőhelyen.