Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1937

III. Iskolánk részvétele a budapesti XXXIV. Eucharisztikus Kongresszuson

14 mint azt a legátus-bíboros szavai és a szentatya szózata is bizonyították — nem utolsósorban értünk is, magyarokért. Alig tudtunk azonban betelni a sok pompával, már is felhangzott a pápai himnusz dallama, majd végighallgattuk a pápai bullát, melyben a bíboros-legátus kapott küldetésére felhatalmazást. A megnyitó beszédek után meghatottan és nagy lelkesedéssel hallgattuk Pacelli bíboros úr Őeminenciájának hazánkat éltető magyar szavait. Azután az utolsó tapsvihar elültével megkezdődött az elvonulás. Közben a Nap lenyugvó sugarai bearanyozták a Hősök-terét, rajta a mennyezetes ünnepi oltárt, a papság bíbor- és violaszínét, harangok zúgtak, szárnyalt az ének, és a harsonák ezüst szava hirdette: Christus vincit, Christus regnat, Christus ímperat .... Csütörtökön reggel még szebb idő fogadott bennünket, mikor másfélórai utazás után kiérkeztünk a ligetbe. ,,A nap valósággal körülrajong benneteket örömében, hogy a százezernyi tiszta diáklelket láthatja", mondotta Puszta Sándor, aki egész mise alatt a rádión keresztül velünk beszélt, imádkozott és tájékoztatott bennünket. Költői szavainak áhítata megtermékenyítette a 150 ezer ifjú szívét, hogy méltóképen egyesüljenek lélekben is az ünnepelt Krisztus Királlyal. Felemelő volt hallani, amint 150 ezer fiatal ajak közös imádsága és éneke — magukat Istennek ajánlása — szállott Istenhez. Még felemelőbb és valóban feledhetetlen percek következtek most. Mérhetetlen ezer lélek evett az Élet Kenyeréből és oltotta lelki szomját az Örök Forrásból. Aranyos frigyszekrényekben jött közénk az Ür, mi szívünkbe zártuk az Isten Bárányát és Ő eggyé lett velünk. Szentmise után a főváros reggelível vendégelt meg bennünket, reggeli után pedig csoportunk szétoszlott, hogy az esti gyülekezésig ki-ki maga csodálhassa meg fővárosunknak, a Duna ünneplőbe öltözött gyönyörű királynőjének szépségeit. Este a kongresszus legpompásabb, külsőségeiben és bensőségében egyaránt legragyogóbb ünnepségén, a dunai hajókörmeneten való részvételre gyülekeztünk. Olyan felemelő, olyan csodálatos volt ez az ünnepség, amelyhez hasonlóban talán sohasem lesz részünk. Itt elfelejtettük a közel hatórás várakozás fáradságait, elfelejtettük a világot, egész lelkünk egybeforrott Krisztussal; itt talán még a hitetlenek is térdreborultak, hiszen Isten lehet csak az a Krisztus, akit 2000 év után is ilyen csodálatos diadallal ünnepelnek. A hajókörmenet valóban a diadalmas Vezér seregszemléje volt. Már este 1/27-kor elfoglaltuk helyünket a Dunaparton. Lassan leszállt az est. Ezernyi fáklya, milliónyi lámpa fénye reszketett az emberek szemén s az öreg Duna tükörarcán. S a hidak aranyló íve összekötötte a százezreket. A gellérthegyi kereszt lángoló neoncsövei valami megnyugtató fényt lövelltek szerteszét. És jött a Király úszó mesevárban, aranytrónuson. Előtte, mögötte fénycsodákon udvara, szolgái. — Halálos csend volt. — A hajók ütemes dohogásába emberszívek dobbantak bele. A Szent István-gőzös orrán fényszórók csóvája vont földi glóriát sugárlegyezőből a májusi égre. Szívbemarkoló voít, amikor a Király áldásra emelkedett. Az utcák porában kivétel nélkül földreomlott embertömegek. S amikor a pompás tűzkereszt felemelkedett a Gellérthegy ormán a tűzijáték után, szívünkbe dobbant az isteni szó: ,,E jelben győzni fogsz!" Majdnem éjjel egy óra volt, mire hazaérkeztünk, hogy kipihenjük az egész napnak szívesen vállalt, de mégis nehéz fáradalmait. Másnap reggel