Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1937

II. Az Eucharisztia tiszteletének fejlődése

X

II

I

. ÄZ EUCHäRISZTIÄ T ][ ö ZT ]E LE X ÉE Ä FEJ LŐ ]•> É8E. Mielőtt az Eucharisztia tiszteletének fejlődését tárgyalnám, bevezetésül legyen szabad megjegyeznem, hogy amikor az Eucharisztia tiszteletének fejlődéséről beszélünk, akkor nem az Oltáriszentség dogmája tartalmi tényének fejlődéséről van szó, mintha évszázadok, illetve évezredek folyamán alakult volna ki e hittétel tartalmi ténye, azaz más szóval, nem valami új, a dogma lényegét érintő fejlődésről van szó, hanem csakis a már meglevő, Krisztus Urunktól kinyilatkoztatott hitigazság, a hívő lélek számára már készen adott tantétel külső tiszteletének fejlődéséről. Dogmafejlődés oly értelemben, hogy az Egyház egészen új, Krisztus Urunktól ki nem nyilatkoztatott igazságot adna híveinek elfogadásra, nincs, nem is lehetséges. Az egyház tanítása csak az lehet, amit az Üdvözítő tanított; ahhoz hozzáadni valamit, vagy csak egy jottányit is elvenni abból, az Egyháznak nincs joga. Az Egyház tehát sohasem definiál, mond ki új dogmát, hittételt, hanem csak a már meglevő hitigazságot szabatosan meghatározza, vagy pedig a csírájában elénk tárt hittételt kifejti s nyomatékosan felhívja rá a figyelmet, hogy azokat a hívőknek el kell fogadniok, ha nem akarnak Krisztus tanításától eltérni. Lehetséges azonban olyan eset, amikor egy-egy kinyilatkoztatott igazságot csak csírájában, vagy pedig egészen röviden, kijelentés formájában tár elénk az Üdvözítő. Ily esetben az Egyház feladata, hogy ezeket mind jobban és jobban kifejtse, tartalmukat megvilágítsa, minden oldalról szabatosan meghatározza, az ellentétes véleményektől elkülönítse és hogy kimutassa, a hitigazságok nem észellenesek, sőt a józan észre hallgatva azokat el is kell fogadnunk. Ezen az alapon ismerjük meg mindig bővebben a dogmák tartalmát. Ily értelemben lehet csak szó dogmafejlődésről. Jelen tárgyalásunk is ily értelemben kíván foglalkozni az Eucharisztia tiszteletével, nem a dogma belső tartalmi ténye szempontjából, hanem e nagy és a többi szentséget magasan felülmúló szentség külső tisztelete szempontjából tekintve. Az idei eucharisztikus világkongresszus jelmondatául a következő szavakat választotta: Vinculum charitatis, a szeretet köteléke. Azé a szereteté, amely Istent és az embert összekapcsolja, amely az embert felemeli a mindennapi élet szürkeségéből s az Isten-közösség végtelen távlatait nyitja meg előtte s oly magas régiókba emeli, ahová az embert még legmerészebb vágyai sem tudnák elragadni. A szeretet köteléke, mely minket, embereket egymáshoz köt, testvérekké tesz, amint Szent