Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1934

4. Böröcz Marcell dr.: Horatius jubileumára.

Czuczor Gergely, Verseghy Ferenc, Vitkovics Mihály, Éden Gergely, Csokonai Vitéz Mihály pedig úttörő vállalkozásukkal Horatius nyomán kifejtik a magyar prozódia kérdését és bemutatják példákon, hogy nyelvünk minden modern nyelv között legalkalmasabb a klasszikai versmódokra. Mégis Berzsenyi Dániel volt az a magyar klasszikus költő, akinek költészetében diadalt ült Horatius szelleme; Virág „a deák Horatius imiiatora" akart lenni, Berzsenyi valósággal a „magyar Horatius" lett. A magyar nemesi költészetnek ez a szikrázó szellemű, lávavérfl képviselője hűségesen utánozza a nagy római költőt a fenséges erő szellemének a nyelv tömörsége által való kifejezésében éppen úgy, mint motívumaiban és a gyakorlati életfilozófiájában. Horatius azért ír, hogy a római népet ismét méltóvá tegye jámbor és vitéz őseihez; Berzsenyi pedig, hogy „újra szülje a lerogyott magyart, Pannónia férfi díszét". Motívumait tekintve, főképen három indítéka van, melyből fenséges ódái fakadnak: a magyar vitézség, a nemzeti erkölcs és a nemzeti kultúra. Ezen kívül megható költeményei fakadnak szerelméből, szülőföldjéhez, Kemenesaljához való ragaszkodásából, az élettel való elégedettségéből, magányos andalgásaiból. A klaszszikai világ, elsősorban Horatius költői hagyományai folyton előtte lebegnek, ezekkel állandó kapcsolatban van, de azokat a formákat, melyeket ott talál, azokat a képeket, melyeket onnan kölcsönöz, mindig magyar érzéssel, nemzeti tartalommal, törekvésekkel tölti meg s ez az ő költészetének legjellemzőbb vonása. És hogy visszhangot tudott ébreszteni egykor nemzete lelkében, hogy ebbe mélyen belenyomta gondolatainak olyan formuláit, ahogyan költészetében kifejezte őket, mutatja azon körülmény, hogy költeményeiből igen sok ige él közszájon ma is, és mint élő nyelvünk elemeivel szívesen élünk ma is a hazafias és erkölcsi eszmék körében legmagasztosabb gondolataink kifejezésénél. Hosszabb keresgélés nélkül is egész sorát idézhetjük az ilyen közszájon forgó mondásoknak: „Romlásnak indult hajdan erős magyar...", „Mi a magyar most?", „Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs", „Él még nemzetem Istene!", „Csak sast nemzenek a sasok s nem szül gyáva nyulat Núbia párduca", „Mint te oly gazdag vagyok én magamnak s mint te oly forrón szeretem hazámat", „Ügy éltem, hogy életemet visszaélni nem bánnám", „Minden kornak van istene", „Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér", „Buzgón leomloin színed előtt, dicső", „Bizton tekintem mély sírom éjjelét", „Forr a világ bús tengere", „A közembernek neve vész magával", „A derék nem fél az idők mohától", „Égi csendesség fedező homálya", „Minden órádnak leszakaszd virágát", „Partra szállottam, levonom vitorlám", „Leomlom én is szent porodra, nemes", „Vessen a végzet valamerre tetszik, csak nehéz szükség ne zavarja kedvem: mindenütt boldog megelégedéssel nézek az égre!", „Regi jámborság, s te arany középszer, üljetek mellém küszöbömre", „Te hoztad e nagy mindenség ezer nemét a semmiségből, a te szemöldököd ronthat, teremthet száz világot...", „Óh más magyar mennyköve villogott Attila véres harcai között", „Felforgat a nagy századok érckeze mindent: ledőlt a nemes Ilion, a büszke Karthago hatalma, Róma s erős Babylon leomlott", „Óh, a szárnyas idő hirtelen elrepül", „Minden csak jelenés, minden az ég alatt, mint a kis nefelejts, — enyész". Hogy Horatius klasszikai képzetei mimódon lesznek magyarrá Berzsenyinél, hogy a klasszikai formák miképen telnek meg nála nemzeti tartalommal, hogy a klasszikai szellem hogyan olvad össze benne az ő nemzeti érzésével és felfogásával: arra keresve sem találhatunk alkalmasabb példát, mint éppen az ő legismertebb költeményét, a „Romlásnak indult hajdan erős magyar"-t. mely Horatiusnak „Ad Romanos" c. ódája után készült. Amint ennek, úgy Berzsenyi költeményének is tulajdonképeni indítéka a kétségbeesés azon, hogy a nemzet végső