Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1933

44 18-an jöttünk vissza. Bizony javarészt fehéren, az idő terhétől megviselten. De egyre büszkék voltunk: nem lettünk hűtlenek azokhoz a fogalmakhoz, melyeket ezelőtt 25 évvel Egyházunk, Hazánk és Alma Materünk rólunk alkotott. A becsület pajzsát töretlenül és tisztán hoztuk vissza. Valahogy tehát jogot is éreztünk, hogy másnap elmenjünk abba a templomba, amelynek liturgiája, szentségei nevelték bennünk azt az erkölcsvédő ércfedezetet, amelyből eddig éltünk és élni akarunk tovább is. A főoltárnál Kiss Albin dr. főigazgató mondta el a hálaadó szentmisét. A mellékoltárnál pedig paptársaink mutatták be a szent áldozatot azokért a tanárokért és osztálytársakért, akik immáron „Istennél a miéink". Ezután a rendházba tértünk vissza, ahol Hardy Sándor üdvözölte Kiss Albin dr, főigazgatót s finom művű szavakban fejezte ki annak a jelentőségét, hogy mit jelentett számunkra ez az iskola s hogy mi a jelentősége annak, hogy hazatértünk. Majd a hősi halottak emléktáblájához vonultunk, ahol Domos Gyula hódolt azok emlékének, akik már mint az eszmék hősei világítanak elénk a hűség és rendületlenség útjain. S most következett összejövetelünknek az a mozzanata, amelyre legjobban készültünk s amelytől a legjobban féltünk... Bementünk a Vili. osztályba. Mindnyájan ott voltunk... Csak egy nem: a rajongásig szeretett osztályfőnök-igazgató és 8 éven át tanár: Buzássy Ábel ... Igaz, a kathedrán ott állt arcképe, de mi nem így hívtuk Öt és nem így vártuk vissza. Azelőtt úgy volt, hogy mindig mosolygó, derűs tekintetén csüngtünk. Most senki sem mert felnézni Hozzá. Mindenki magúba menekült és egy Róla felragyogó emlék szép pillanatánál keresett vigaszt... Most nem hívott fel felelésre bennünket és mégis kimentünk eléje... A progranimon csak ketten szerepeltek: Nagy Valér dr., aki gyönyörű verset írt erre a jubiláris találkozóra és ezt szavalta el, és Brisits Frigyes dr., aki emlékbeszédet mondott Róla. De a lélek valósága szerint ott volt 100 és 100 diák. Mindegyik kiment a katedra elé. De most a kathedna az imádság zsámolya lett s a felelésből könnyes imádság Érte, Hozzá ... Nagy Valér dr. versében benne volt a mindnyájunkkal közös drága diákemlékek egész raja, megszólaltak a tanárok, a diákok, felvonultak a mult derűs eseményei s lelkünk megfürdött azokban jólesően, szívesen. — Megszólalt a mi kedves társunk a maga régen hallott költői szép lelkével különösen akkor, amikor jó Buzássy Ábelünk múlhatatlan emlékét hívta ünnepségünk középpontjába. Mint ezelőtt 25 évvel az önképzőkör ünnepi asztalánál, úgy láttuk a mi Valérunkat a katedrán, csak egy kicsit hamvasan és nyugodtabban a 25 év súlyával. Brisits Frigyes dr. a tanítvány alázatával, hűségével és szeretetével állt meg a katliedra előtt és tolmácsolta hódolatunk, ragaszkodásunk és egyben búcsuzásunk igaz és mély érzésből fakadt szavait. Ügy beszélt, mintha előttünk állt volna az a Nagy és Egész ember és úgy szólt Hozzá, hogy nem maradt szem szárazon. Hallgattuk szép szavát, megcsodáltuk a nagymultú ciszterci Rend szerény szerzetesét, mily pazar köntösbe öltöztetve öntötte ki mindannyáunk feltörő érzéseit azzal a költői képekben gazdag, szép nyelvezettel, melyet e falak között az ő nagynevű elődei hivtak benne életre, de meghatott mindannyiunkat a mi kedves társunk azért is, mert, amit mondott, azt velünk együtt átérezte és ezért tudott oly közvetlenül és olyan őszintén beszélni a tanítványok szeretetével és örökké hálás tiszteletével. Ezelőttt 5 évvel Buzássy Ábel könnyeztette meg a tanítványokat az ő előkelően magas szárnyalású ünnepi beszédével, ma emlékek felett sírt az ünnepi szónok s vele mindannyian ... Ezután rövid krónika következett az elmúlt 5 évről s ennek végeztével Kiss