Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1931

•8 hogy a barbarizmusok igazi oka nem az idegen nyelvek tanulása és tudása, hanem az anyanyelv nemtudása, a magyar nyelv törvényeinek és szellemének nemismerése, az idegen imádat és a minden áron való eredetieskedés, a nyakatekert, fejetetejére állított mondatok szerkesztése, a mesterkélt, divatos szófűzés, a felületes és hanyag újságírás, az apacsnyelv, ez az alattomos, zagyva tolvajnyelv, amit az ifjúság nagy szenvedéllyel használ. Mindezeket pedig csak a tudással erőssé edzett nyelvérzék és nyelvszeretet gyomlálhatja ki beszédünkből és írásainkból. Ezt az egészséges, hamisítatlan nyelvérzéket és nyelvszeretetet támogatja a Magyar Tudományos Akadémia külön Nyelvművelő Bizottsága, amelynek most az a feladata, hogy az irodalmi nyelvhasználatot ellenőrizze és irányítsa; a helyes és tiszta magyarság megőrzésére tanácsot és példát adjon: a felmerülő új fogalmakra jó magyar szókat gondoljon ki és hozzon forgalomba; a különféle tudományszakok műnyelvét vegye felülvizsgálat alá. Mindezt a helyes magyar nyelv törvénykönyvének, az összes magyar tanítók és tanárok útmutatójának megszerkesztésével, a fogalmazástanítás didaktikai vezérkönyvének összeállításával, aztán egy lelkes és ügyes módon szerkesztett, máris népszerű „Magyarosan" című nyelvmívelő folyóirat útján akarja végezni, amelynek a nyelvművelésen kívül egyéb célja nincsen, amelynek a magyar társadalom minden rétegéhez: hivatalokhoz, intézetekhez, iskolákhoz, szerkesztőségekhez, egyesületekhez, ipari, gazdasági, kereskedelmi érdekeltségekhez, testületekhez, írókhoz, művészekhez és tudósokhoz utat kell találnia. Célkitűzése: a magyar nyelv elért színvonalának megtartása; a becsúszott korábbi romlások lehető kiküszöbölése; a kezdődők begyökerezésének megakasztása: régi jó, vagy a nép ajkáról vett hasonló jó szavak és kifejezések elterjesztése, idegen szavak és más nyelvelemek benyomulásánál azoknak mérlegelő fölbecsülése, befogadása, vagy kirekesztése, szóval megrostálása; keresni, vagy kitalálni a seregestül ránk zúduló nemzetközi szóknak megfelelő új, jó magyar, talpraesett kifejezéseket, hiszen ezerszámra vannak régi tősgyökeres szavaink a Nyelvtörténeti Szótár kincsesházában is tétlenségre és feledésre kárhoztatva, mert nem ismerjük őket; szakadatlan nyelvkritika gyakorlása és művelt osztályaink — valamint népünk nyelvének a megértés egyazon szintjére való elsegítése. E tekintetben finn testvéreink már megelőztek bennünket. Példát vehetünk az ő makacs, erős ragaszkodásukról eredeti szavaikhoz, amellyel mindenáron megakadályozni törekszenek, hogy nemzeti nyelvük eszperantószerű keverék nyelv legyen! A németek is csodálatos tisztogatást végeztek legutóbb nyelvükben és szinte máról holnapra kiirtottak minden jövevényszót: így tettek a csehek, az olaszok, a franciák. A nyelvműveléssel eddig is foglalkozó folyóiratoknak, a Magyar Nyelvnek és a Magyar Nyelvőrnek ebből a szempontból az a gyöngéjük, hogy elsősorban tudományos közlönyök, csak néhány száz példányban jelennek meg és a nyelvműveléssel fő feladatuknál fogva csak mellékesen, egy-két rövid cikk keretében foglalkozhatnak. Ebben a nyelvmívelő bizottságban természetesen nemcsak a nyelvészeknek, hanem minden tudományszak képviselőinek és a jeles íróknak, szónokoknak, irodalmi férfiaknak is helyet kell foglalniok. Ehhez a bizottsághoz fordulhat ezután mindenki, aki valamely új fogalomnak, vagy tárgynak magyar nevet keres, vagy akinek valamely szó, vagy kifejezésmód magyarsága iránt kétsége támad. Az új nyelvművelő folyóiratra az a fontos föladat is vár, hogy a magyar nyelv ügye iránt a lelkes érdeklődést nemcsak a tanulók, de különösen a laikus közönség körében újból felkeltse, mert szomorúan kell megállapítanunk, hogy ebben a tekintetben Szarvas Gábor óta fokozatos süyedés állt be és ma a magyar nyelv sorsa iránt a leghidegebb közömbösséget tapasztalhatjuk. Az Akadémia pedig, amiként a helyesírás kérdésében végleg megszüntette az ingadozásokat, éppen úgy fogja véglegesen