Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1931

í) eldönteni a helyes és helytelen magyar beszéd fölötti vitákat is. Ezután inár csak arra lesz szükség, hogy annak tanításai a szelh-mi élet különféle csatornáin át mindenkinek a lelkébe átmenjenek. Annak a könyvnek pedig, amelyben az Akadémia megállapításait majd közreadja, ott kell lennie minden hivatalban, iskolában, szerkesztőségben és minden egyes magyar embernél, hogy mindenki tudatosan védekezhessék a nyelvromlás ragálya ellen s akkor remélhetjük, hogy jóakarattal talán már néhány év múlva teljesen meg fog tisztulni nyelvünk a ráülepedett sáltól s eredeti fényben és tisztaságban fog ragyogni. Ez pedig nemcsak stiluskérdés, hanem nagyfontosságú országos, nemzet-politikai közérdek is, mert amilyen jogosan hirdették eleink, hogy nyelvében él a nemzet, éppen olyan jogosan vallhatjuk mi is azt, hogy nyelvének tisztaságában él a nemzeti gondolkodás és érzés, tehát a tiszta nemzeti lélek] Én azt hiszem, hogy e tekintetben igen sokat tehet a magyar iskola is, ha foganatosítja a Tantervben és Utasításokban foglalt idevágó, tervszerű rendelkezéseket, amelyek szerint az olvasmányok tárgyalása ne csupán formális és elméleti célú legyen, hanem elvszerű és meíhodikus, tartalmi tárgyaién, mely a főcélt tekinti elérendőnek: magának a kifogástalan helyességű, igazán ékes, szép magyar beszédnek a tanítását: — az ars dicendi-t et seribendi-t. Az irodalmi oktatásban pedig necsak a nemzeti szellem életének fejlődésével ismerkedjenek meg a tanulók, hanem különösen tanulják megbecsülni azokat az értékeket, amelyek hazafias, erkölcsi, esztétikai tekintetben számba jöhetnek. Mind a középiskolákban, mind a szak- és főiskolákon bele kell oltani a tanulók lelkébe a magyar szó nagyobb, forróbb szeretetét, a zamatos, a formás, szép. kristálytiszta stilus iránti egészséges érzéket. Megkedveltetni velük a szó és szólamkincsek gyűjtését, az idegen szövegek jó magyaros fordítását. Meg kell ugvan tanítanunk őket a nemzetközi tudományos műszavakra is, de amelyekre közülük jó magyar elnevezést találtunk, azok helyett az iskolákban állandóan és következetesen a magyar műszóval kell élnünk. E tekintetben az összes magyar tanároknak egyöntetűen jó példával kell elöljárniok és csak elkeriilhetetle'i szükség esetén vegyenek ajkukra és tollúkra idegen szót! Mert úgy járhatunk előbb-utóbb eredeti szókincsünkkel is, mint hazánk azon területeivel, amelyekre századokon át olyan arányban szivárogtak be idegen nemzetiségek, hogy utóbb az országrészek magyar jellegét elhomályosították és a trianoni átoknak magvául szolgáltak. Vigyázzunk, hogy a sok nemzetközi szó következtében el ne veszítsük egyszer a nyelvünk területi épségét is, mert erre országunk megcsonkítottsága mellett m.i nagyobb szükségünk van, mint valaha, amikor nemzeti egyéniségünk nemcsak nyelvünkben és irodalmunkban volt meg! Ma e magára maradt, árva nemzet a nyelvével áll, vagy bukik. A nemesség kötelez; a hazaszeretet nemes érzelme is kötelez, hogy árvaságunk legnagyobb kincsét, drága szép anyanyelvünket megvédelmezzük! Akadémiánk tehát helyesen cselekedett, mikor lelkiismeretére és a történelem parancsszavára hallgatva, szembefordul a nyelvromlással, bennünket az új nyelvművelő munkára serkent, riadót fúj: Veszélyben a magyar nyelv, a mi gyönyörű nyelvünk, az élő nyelvek egyik legsajátosabbika és legszebbike! Veszélyben van annak épsége, szépsége, eredeti zamatja, pang természetes tenyészete, pusztul eredeti szókincse! Magyarország ma csonka, legalább nyelve ne legyen csonka, legalább az legyen ép és szép, ízlésesen tiszta! Hadd támadjon fel újra annak életereje, ebben és ezáltal fog nemzetünk tovább élni a történelem trianoni epizódjánál! Böröcz Marcell dr.