Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1931

Látogatás. A székesfehérvári tankerület főigazgatója. Mátrai Rudolf, 193) szept. 23—26-ik napjaiban végezte hivatalos látogatását az intézetben s észrevételeit szept. 26-án tartott értekezleten közölte a tanári testülettel. Minthogy az iskolai esztendő kezdetén történt a látogatás, nevezett főigazgató a meginduló munkának lehetett csak tanuja. A tanári testület hálás érzésekkel vette tudomásul azokat a didaktikai irányeszméket, amelyeket a tanév folyamán megvalósítandó programm gyanánt sugalmazott s gazdag indításokat merített abból a bizalomból s lelkesedésből, amellyel a jelen szomorú helyzetünk ellenére is a magyar jövő iránt kifejezésre juttatott. Az intézet kegyúra, Werner Adolf dr., zirci apátúr, a tanév végén, máj. 17— 23-ig látogatta meg az intézetet. Meghallgatta a tanulók feleleteit s buzdító szavakat intézett hozzájuk. Őraközben soraikba vegyült s gyönyörködött az ő gondtalan elevenségükben. Az ifjakra mély benyomást gyakorolt a sorsuk, munkájuk iránt tanúsított érdeklődés; hisz észre kellett venniök, hogy az intézet kegyurában meleg atyai szeretettől sugárzó lélek őrködik fölöttük. Egészségi állapot. A tanév első felében az egészségi állapot megnyugtató volt. A II. félévnek húsvétig terjedő időszakában azonban influenza-járvány lepte meg a tanulókat. Szerencsére a betegségek átlagosan könnyű lefolyásúak voltak. Szemvizsgálaton 1931 szept. 17-én és 1932 jún. 2-án estek át a tanulók. Trachomás beteg nem akadt közöttük. 1931 okt. hó 8-án 34 rászoruló tanuló részesült ú jraoltásban. A városi tejakcióba a jelen tanév folyamán is belekapcsolódott az intézet. A résztvevő tanulók száma hullámzott, összesen 73 tanuló élvezte — hosszabb-rövidebb időre — a városi népjóléti ügyosztálynak intézetünkre is kiterjesztett kedvezményét. Valláserkölcsi nevelés. A tanári testületet az ő oktatási s nevelő munkásságában az a gondolat vezérli, hogy egyedül a vallás s a rajta nyugvó erkölcsi törvények tudják kiárasztani magukból azokat a világosságokat, amelyek az emberi természet harmonikus kiteljesedését elősegítik. Ezek a mélységes életáramok nemcsak azért imponálnak előttünk, mert az összes népek alapkarakterének legeredetibb s legüdébb megnyilatkozási formáit alkotják, hanem kivált azért, mert ezek elemeiből alkuinak ki azok az életelvek, amelyek az ifjakat a fejlődés ezernyi veszéllyel s rázkódtatással járó korszakaiban a saját természetük sötét hatalmaival szemben megvédik; amelyek a meglett emberek jellemének kristályosodási fonalait alkotják s amelyek az egyetemes emberi hivatás méltóságos betöltésénél döntő tényezőkként szerepelnek, akármely gyakorlati pályán történik is az elhelyezkedés az életben. A tanári testület tisztában van azzal, hogy részben a született hajlandóságok, részben a család vagy társadalmi életből kiinduló ellenhatások sok esetben keresztezik az ő jószándékú törekvéseit. Ám ennek ellenére is készséggel vállalja azt a szerepet, amelyet Don Bosco oly lelkes ideálizmussal sugalmaz, hogy t. i. az örök és változatlan valláserkölcsi eszmények szertehintésével legalább is a „lélekfurdalás magvetője" legyen. Az életviszonyok mindenesetre gondoskodni fognak róla, hogy a kérdéses ideák nem is egyszer, de ezerszer a lélek homlokterébe kerüljenek. Amikor azután a régi ártatlanság édes nosztalgiája felébred s a tékozló fiuk az elhagyott, napsugaras utakra visszakívánkoznak: minden remény meg van arra, hogy a léleknek újonnan visszaszerzett harmóniájában észreveszik ezen magas eszmények nagy értékének garanciáját s, akik a tanári szónak nem tudtak, vagy nem akartak hinni, nem lesznek süketek azon nagy lecke iránt, amelyre a gyakorlati élet keserves megpróbáltatásai tanítják őket. Ezen meggyőződés hatása alatt igyekeztünk minden lehető alkalmat meg-