Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1930

15 dolatvilágból erednek s amelyek az európai psziché valamelyes összekovácsolására alkalmasak voltak. Ám a szubjektivizmus rendszerezésével ezek a szellemi motorikus erők megszűnnek működni. A lelki világ transscendens, finom elemeinek elillanása nem annyit jelent, hogy a szellemi világ széles mezőségein megmerevedik az élet A materiális haladás elősegítéséhez elég a szellemnek bizonyos mérvű formátiv csiszoltsága s maga a tapasztalati világ. Hogy azonban a lélek magasabbrendű kultivációja is mennyire hozzátartozik a méltóságos ember természetrajzához, a világháború borzalmai eléggé szembetűnővé tették. Hiszen itt a felfedezések és találmányok, amelyeket a haladás legragyogóbb diadalainak tekintünk, a legsötétebb barbárságnak lettek úttörői. Az élet a maga nagy arányaiban, de az egyes lelkek tragédiáiban is kiáltva hangoztatja felénk a ethikai-metafizikai orientáció szükségességét. Csak ezen feltétellel juthatunk el igazán a materiális haladás józan appretiatiójához. Nagy érték, kívánatos másodlagos cél, vagy eszköz lehet azok számára, akikben a lélek kultúrája nem hiányzik. De veszedelmes lehet azok számára, akik minden földi határértéküket benne materiálizálják. (I. m. 79. s köv. 11.) A keresztény nevelési rendszernek a lélek fönségéből kell kiindulnia. Mi az a lélek ? Definiálni nem tudjuk, csak az ő gazdag erösugárzásából tapasztaljuk. Ha innen sikerül valamit megértenünk belőle, az empirizmus révén elhatárolt fogalmak sohasem lesznek a lényegével azonos kategóriák. Az értelmet — törékeny hasonlattal élve — ezen subtilis életelemünk egyik szárnyának tekinthetjük. A desiderium formarum csak pillanatokra engedi megpihenni azon igazságokon, amelyekhez közel küzdötte magát. Szinte ellenállhatatlan erő űzi-hajtja előre. Már Platón is úgy látta, hogy az emberi szellem a végtelenbe kapaszkodik bele. Bougaud szerint az értelem világossága, szépsége, nagysága s ereje egyen'es arányban áll avval a lendülettel, amellyel az átmeneti világból elszakadni képes. Ugyanígy a kielégültsége is. A lélek másik szárnyának, hogy a teljesség kedvéért erről is emlékezzünk, a szívet kell tekintenünk. Csodával határos a szenzibilitása: néha egy semmiség is megindítja. Ám ugyanilyen a mélysége is : a múló létben semmi sem képes kielégíteni. Révén a lélek — virágról-virágra, álomról-álomra száll — keresve a maga boldogságát s igazán nem találva sehol. (V. ö. Le christianisme et les temps présents, Paris, 1905, I. 76.) Aggodalmaskodva idézzük a szép szavakat, mivelhogy könnyen felmerülhet miattuk a gyanú, hogy a költészet világába tévedtünk. Ám a reális világ valóban ily képet mutat. Az a nagy perspektíva, amely a lélek előtt áll, ugyanoly empirikus tény, mint egy beigazolt fizikai törvény, vagy az immanens kultúrának akármelyik kristályalakja. Ha az utóbbi avval az igénnyel lép a nevelők elé, hogy a pedagógiai végcélt a lélek egyik szárnyának valamely átmeneti libbenésében rögzítsék meg, nyilvánvalóan a nagy természeti orientáció által kijelölt hivatáson követ el erőszakot. Ez a törekvés nem is sikerült soha. Ahol a természeti erők megfogyatkoznak, az érzelmet s a szívet a hit segíti tova a végtelen terek felé való repülésében. Nem riadozunk ettől az életelemtől sem, mert ez is a gyakorlatból ellesett, egyetemes s empirikus jelenség. Ha valaki tudományos követelményekkel közeledik feléje, eljárhat úgy is vele, mint Brunetiére. Először hipothézisnek tekintette. Minthogy hozzáfűzött reményei beváltak, akkor lett hívövé. Mikor Faraday, kiváló angol fizikus, egyik előadásában kiejtette az Isten nevét, tanítványai csodálkoztak fölötte. Faraday akkor így szólt hozzájuk: Észrevettem az önök meglepődését, amikor Istenről emlékeztem. Ha ez eddig nem fordult elő, azért történt, mert én a tapasztalati tudományok képviselője vagyok önök előtt. De az Isten ismerete s tisztelete ép oly biztos útakon jut el az én szellememhez,