Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1929

27 A tanulók létszáma. Az I. osztályba beiratkozott a tanév folyamán: 79, a II.-ba: 54, a III.-ba : 65, a IV.-be: 72, az V.-be : 72, a VI.-ba: 69, a VII-be: 64, a VIII.-ba: 44, összesen: 519 rendes tanuló. Magántanulónk volt: 18. Látogatások. Az intézet kegyura, Werner Adolf dr. zirci apát máj. 28-tól jún. 3-ig időzött körünkben. Egy gondos atya szerető érdeklődésével tanulmányozta az egyes osztályokban a tanulók szellemi előhaladását, viselkedését s üdvös oktató szavaival lelkesítette őket minden irányú kötelességeik buzgalmas teljesítésére. A székesfehérvári tankerület főigazgatója, Mátrai Rudolf, okt. 17—21. napjaiban végezte hivatalos látogatását az intézetben s megjegyzéseit egy, okt. 23-án tartott gyűlésen közölte a tanári testülettel. Meleg szimpátiával emlékezett meg arról a gyászról, amely az intézetet az ő érdemes igazgatójának, Buzássy Ábelnek, elhunytával érte. A tanári testület munkáját elismeréssel honorálta s bölcs, gyakorlati tanácsaival mutatta meg az utat a nevelő-oktatásnál foganatba tett erők mindegyre fokozottabb sikerekkel kecsegtető érvényesítéséhez. Egészségi állapot. A tanulók egészségi állapota nagy általánosságban kedvező volt. Súlyosabb megbetegedés csak néhány esetben fordult elő. Papp István dr., kerületi tiszti orvos, két ízben vizsgálta meg az ifjúságot a tanév folyamán : szept. 18-án és máj. 13-án. Trachomas beteget nem talált, azonban számos oly tanulóra bukkant, akiknek kezdődő golyvájuk volt. Ezeket azután gondozás alá vette. Ugyanő a tanév elején 168 tanulót ojtott újra. Az iskola növendékeinek soraiból az isteni Gondviselés magához szólította Sárdy József Ernő V. oszt. tanulót, aki rövid szenvedés után dec. 11-én halt meg. Temetése dec. 13-án ment végbe az egész tanuló ifjúság részvétele mellett. Nyugodjék békén ! Valláserkölcsi nevelés. A tanári testület a nevelési ideálokat kiváltkép a maga szerzetespapi hivatásából meríti. Ám kétségtelen dolog, hogy azok a szoros értelemben vett tudományos vizsgálódások eredményeivel is igen kellemes harmóniába tudnak összeolvadni. Az ember számos természeti alaptendenciával születik a világra. A jóban, a szépben s az igazban vezércsillagok gyúladnak ki előtte, amelyeket a velük homogen természeti képességekkel, az erkölcsi, esztetikai s értelmi erőkkel, megközelíteni törekszik. A nevelés munkájának az az ideális rendeltetése, hogy, mint Aquinói Sz. Tamás mondja, „adminiculetur naturae", kezére járjon a természetnek a benne rejtőző nemes hajlandóságok érvényre emelkedésénél. A feladat egyszerűnek, természetesnek tetszik, de merőben természeti alapon még sem oldható meg megnyugtató eredménnyel. A pozitív tudományok a szép, a jó s az igaz irányában haladó lendületet mutatnak, de a lezártság minden reménye nélkül Az emberi természetre végzetes szerencsétlenséget jelentene, ha ezen magas kategóriákra vonatkozó meggyőződését mindaddig függőben tartaná, amíg a tudományos fejlődés kiteljesedik (Theodor Waitz). A nevelési ideálok pontos elhatárolása szempontjából a pozitív tudományok már azért sem mondhatják ki az utolsó szót, mivelhogy ezek elvileg a természeti talajhoz láncolják oda magukat, a nevezett eszmények pedig átmenetet képeznek a természeti s a természetfölötti világ között. De ugyanezen tudományok alaptermészete sem engedi meg, hogy a nevelés aktív munkájában közvetlen kalauzaink legyenek. A tudományok ugyanis állapotfotografiákat rajzolnak. Konstatálják azt, ami kialakult, ami van. A nevelésnek pedig arra a folyamatra kell a figyelmet irányítania, amelynek az ideálok megvalósítása kedvéért végbemennie kell. így a pedagógia a maga gyakorlati formájában túlhaladja a szorosan vett pozitív tudományok illetékességi körét. Ha a merőben természeti utak ki tudnák elégíteni az ember érdekszféráit, a vallási szükségérzet sohasem alakult volna ki benne. A nevelés lehetősége meg-